Általános Szolgáltatási Feltételek
1.BEVEZETÉS ÉS AZ ÁSZF CÉLJA
Társaságunk, a Gyurics Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: „Könyvelő Iroda”) a https://www.acounto.com/ internetes oldalon (a továbbiakban: „Honlap”) elérhető, valamint a jelen ÁSZF-ben részletezett könyvelési szolgáltatásainak, továbbá a Honlap használatának főbb általános szabályait a jelen Általános Szerződési Feltételekben (a továbbiakban: „ÁSZF”) szabályozza annak érdekében, hogy mind a Honlap használata, mind a szolgáltatásaink igénybevétele zökkenőmentes lehessen a Honlap látogatóinak és a Honlapon elérhető szolgáltatásokat igénybe vevőknek.
A Könyvelő Iroda szolgáltatásainak egységes rendben, a feladatok összetettségéhez igazodó magas szakmai színvonalon és felelősséggel való teljesítése szükségessé teszi olyan általános szabályok megállapítását, melyek valamennyi könyvelési szerződés során a szolgáltatóra és az Ügyfélre is kötelezőek.
Ezt a célt szolgálja a Könyvelő Iroda ÁSZF-je, amelyhez képest a Könyvelő Iroda és az Ügyfél közötti konkrét könyvelési szerződés eltérő rendelkezéseket állapíthat meg.
2. FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK
Könyvelő Iroda megnevezés alatt a továbbiakban az ASZF-ben azt a számviteli, könyvviteli szolgáltatásra, adótanácsadásra jogosult gazdasági társaságot kell érteni, aki az Ügyféllel könyvviteli, adózási szolgáltatás ellátására szerződést köt.
Ügyfél alatt a Könyvelő Irodával könyvelési szerződést kötő, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: „Számv.tv.”) 3. .§ (1) bekezdése szerinti gazdálkodót (gazdasági társaság, szövetkezet, államháztartás szervezetei, egyéb szervezet stb.) egyéni vállalkozót, természetes személyt kell érteni. Ügyfélnek minősül jogállásától, szervezeti formájától függetlenül mindazon személy, aki a Könyvelő Iroda szolgáltatásait szerződő félként igénybe veszi.
Könyvelési Szerződés alatt az ÁSZF-ben azt az egyedi szerződést kell érteni, amelyet az Ügyfél a könyvviteli és adózási szolgáltatások nyújtására köt a Könyvelő Irodával, és amely a jogviszonyukban lehetővé teszi jelen Általános Szerződési Feltételek alkalmazását.
Felek alatt az ÁSZF-ben a Könyvelő Iroda és az Ügyfél értendő.
Üzleti titok: Az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény (a továbbiakban: „Titoktv.”) alapján a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó, titkos – egészben, vagy elemeinek összességeként nem közismert vagy az érintett gazdasági tevékenységet végző személyek számára nem könnyen hozzáférhető -, ennélfogva vagyoni értékkel bíró olyan tény, tájékoztatás, egyéb adat és az azokból készült összeállítás, amelynek a titokban tartása érdekében a titok jogosultja az adott helyzetben általában elvárható magatartást tanúsítja.
3. A KÖNYVELŐ IRODA AZONOSÍTÓ ADATAI:
Név: | Gyurics Consulting Kft. |
Székhely: | 7630 Pécs, Koksz utca 13. |
Cégjegyzékszám: | Cg. 02-09-081095 |
Bejegyző bíróság neve: | Pécsi Törvényszék Cégbírósága |
Adószám: | 24993465-2-02 |
Képviseli: | Gyurics Imre Béla ügyvezető |
Elérhetőség: | [email protected] |
A Könyvelő Iroda kijelenti, hogy a Számv.tv. 150. §-ban meghatározott számviteli szolgáltatásra jogosult szervezetek közé tartozik, tevékenység végzésére jogosult.
4. AZ ÁSZF HATÁLYA ÉS MÓDOSÍTÁSA
Jelen ÁSZF 2021.05.06. napjától hatályos.
Az ÁSZF rendelkezései kiterjednek a Könyvelő Iroda és az Ügyfél közötti minden szerződéses kapcsolatra, amelynek keretében a Könyvelő Iroda a tevékenységi körébe tartozó bármilyen szolgáltatást nyújt az Ügyfél részére a Könyvelési Szerződés alapján.
Az ÁSZF rendelkezései a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: „Ptk.”) szerint általános szerződési feltételeknek minősülnek és az ÁSZF rendelkezéseit a Felek egyedileg megtárgyalták. Ha az általános szerződési feltétel és az Ügyféllel megkötött Könyvelési Szerződés más feltétele egymástól eltér, az utóbbi válik a szerződés részévé.
A Könyvelő Iroda biztosítja, hogy az Ügyfél az ÁSZF, illetve jövőbeni módosításai tartalmát a Könyvelési Szerződés megkötését megelőzően megismerhesse. E célból a Könyvelési Szerződés megkötésekor a Könyvelő Iroda a hatályos ÁSZF-et az Ügyfélnek megküldi. A Honlapon történő regisztrálással, illetve az átvétellel az Ügyfél igazolja, hogy az ÁSZF tartalmát megismerte és magára nézve kötelezően elfogadta. A hatályos ÁSZF a Honlapon folyamatosan elérhető.
A Könyvelő Iroda jogosult az ÁSZF-t egyoldalúan módosítani. A módosítást elektronikus úton köteles az Ügyfélnek megküldeni, és az elfogadottnak tekintendő, amennyiben a megküldéstől számított 15 napon belül az Ügyfél írásban papír alapon vagy elektronikus úton igazolható módon nem kifogásolta.
Nem vonatkozik a 30 napos határidő az újonnan bevezetésre kerülő szolgáltatásokra. Nem minősül az ÁSZF módosításának az, ha a Könyvelő Iroda az ÁSZF-ben esetlegesen előforduló elütéseket, helyesírási hibákat korrigál, vagy olyan pontosításokat eszközöl, amelyek az ÁSZF szerint létrejövő szerződések teljesítésére, annak bármely elemére nincsenek releváns kihatással. Nem minősül az ÁSZF módosításának az sem, ha a Könyvelő Iroda saját magára vonatkozó adatot korrigál. Az itt hivatkozottak szerint korrigált ÁSZF közlése, továbbá azon módosított ÁSZF közlése, amely esetben a jogszabályi változás, hatósági aktus, illetve állásfoglalás, vagy egyébként jogszabályból folyó kötelezettség teljesítése tette szükségessé a módosítást, az ÁSZF – ben egyébként irányadó 30 napos határidőnél rövidebb is lehet. Az Ügyfél mindezt kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja.
A Könyvelő Iroda és az Ügyfél jogviszonyában a a magyar jogszabályok, így különösen a Ptk. alkalmazandó.
5. REGISZTRÁCIÓ A HONLAPON ÉS A KÖNYVELÉSI SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSE
Felek jelen ÁSZF rendelkezései alapján Felek egymással elektronikus úton Könyvelési Szerződést kötnek azzal, hogy Ügyfél a Könyvelő Iroda honlapján regisztrál és felhasználói fiókot hoz létre. A regisztrációt és a felhasználói fiók létrehozását követően Könyvelő Iroda erre kijelölt munkatársa felhívja telefonon Ügyfelet és tájékoztatja, hogy lehetősége van Könyvelési Szerződés megkötésére és amennyiben Ügyfél Könyvelési Szerződést szeretne kötni, akkor Felek elektronikus úton egyedi Könyvelési Szerződést kötnek egymással.
A Könyvelési Szerződés megkötése az alábbiak szerint történik:
Regisztráció Könyvelő Iroda honlapján;
Telefonos vagy e-mail formájú vagy a Honlapon elérhető chat szolgáltatás igénybevételével történő egyeztetés Könyvelő Irodával;
Csomagajánlat kiválasztása a Könyvelő Iroda honlapján vagy külön ajánlat kérése és 14 napos próbaidőszak megkezdése;
Szerződés elektronikus úton történő megküldése és Ügyfél általi aláírása, Könyvelő Irodának elektronikus úton történő visszaküldése;
Szerződés Könyvelő Iroda általi aláírása egy Ügyfélnek elektronikus úton történő visszaküldése.
A Könyvelési Szerződés megkötése érdekében először regisztrálni szükséges a Könyvelő Iroda honlapján a „Könyvelőt váltok” gombra kattintva, amelynek során az alábbi adatok megadása szükséges:
– e-mailcím;
– jelszó;
– székhely (kizárólag magyarországi székhellyel rendelkező jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek regisztrálhatnak).
A regisztrációt követően Könyvelő Iroda rendszerüzenetet küld e-mailben a regisztráció során megadott e-mailcímre, amelyben tájékoztatja Ügyfelet, hogy a regisztrációval megkezdődött a 14 napos próbaidőszak, amely során ingyenes veheti igénybe Ügyfél a Honlapon egyes meghatározott szolgáltatásokat, illetve hogy a könyvelés átvételéhez milyen további teendők szükségesek (Könyvelő Iroda megküldi az elektronikus szerződést, amelynek hitelesítését követően Ügyfél hivatalosan is a Könyvelő Iroda ügyfelévé válik). Az üzenet tartalmazza továbbá a kapcsolatfelvétel lehetőségeivel kapcsolatos tájékoztatást (Messenger vagy e-mail).
A regisztrációt követően Könyvelő Iroda továbbá felhívja az Ügyfelet telefonon további egyeztetés és pontosítás érdekében, valamint a Könyvelő Iroda által nyújtott szolgáltatásokról szóló részletesebb tájékoztatás miatt.
Ügyfél ezt követően jogosult a Könyvelő Iroda honlapján elérhető csomagajánlatok közül a neki leginkább megfelelőt kiválasztani vagy amennyiben nem talál megfelelő csomagajánlatot, akkor jogosult a Könyvelő Irodától külön ajánlatot kérni és azt a regisztrációja létrehozásától számított 14 napon belül megrendelni. Ebben az esetben a csomag kiválasztását vagy az ajánlat megkérését követően Könyvelő Iroda Ügyfél e-mailcímére megküldi az Ügyfél igényei szerint összeállított Könyvelési Szerződést, amely tartalmazza az Ügyfél által kiválasztott csomagot vagy az általa kért ajánlatban foglaltaknak megfelelő adatokat és az azzal kapcsolatos fizetési feltételeket is. Ügyfél a Könyvelő Iroda által a részére megküldött Könyvelési Szerződést aláírja és visszaküldi Könyvelő Iroda részére. Ügyfél a Könyvelő Iroda által nyújtott szolgáltatások igénybevételére az általa kiválasztott csomagajánlatban vagy az általa külön kért ajánlatban foglaltak szerint a Könyvelési Szerződés mindkét Fél által történő aláírását követően jogosult.
Könyvelő Iroda rögzíti, hogy az Ügyféllel megkötött Könyvelési Szerződés írásba foglalt szerződésnek minősül, azonban azt Könyvelő Iroda rögzíti és az általa történő aláírást követően Ügyfélnek visszaküldi, aki köteles azt megfelelően megőrizni. Emellett Könyvelő Iroda is tárolja a szerződést az Adatkezelési Tájékoztatóban meghatározott ideig, amelynek alapján az adott időtartam leteltéig a szerződés hozzáférhető marad. A megkötött szerződés nem elérhető ugyanakkor Ügyfél profiljában.
Amennyiben Ügyfél a Könyvelési Szerződés megkötését megelőzően bármilyen adatbeviteli hibát észlel, akkor azt a „Profil” menüpontban a „kis ceruza formájú” ikonokra a vonatkozó mezőt tekintve arra kattintva bármikor tudja módosítani.
Amennyiben Ügyfél a Könyvelési Szerződés megkötését követően észleli, hogy a szerződéskötés során téves vagy hibás adatot adott meg, lehetősége van jelezni Könyvelő Iroda részére a Honlap üzenetküldő szolgáltatásának segítségével és ennek alapján kerülhet sor az adatbeviteli hiba kijavítására.
Könyvelő Iroda rögzíti, hogy a Könyvelési Szerződés magyar nyelven jön létre.
Könyvelő Iroda a szolgáltatási tevékenységre vonatkozó magatartási kódexnek nem veti alá magát.
6. A KÖNYVELŐI IRODA SZOLGÁLTATÁSAI
A Könyvelő Iroda könyvviteli és adózási, bérügyviteli szolgáltatásokat nyújt az Ügyfél részére, ezzel közreműködik az Ügyfelet terhelő egyes számviteli és adókötelezettségek teljesítésében. A szolgáltatás nem terjed ki a közvetlenül az Ügyfél által teljesítendő számviteli és adókötelezettségek ellátására. A felek a szolgáltatás és az adókötelezettségek teljesítése során együttműködésre kötelesek.
6.1. Könyvviteli szolgáltatások
A Könyvelő Iroda feladatkörébe tartozó könyvviteli szolgáltatások
Könyvvezetés az Ügyfél jogállása szerint irányadó kettős könyvvitel, vagy egyszeres könyvvitel rendszerében:
aa) Főkönyvi könyvelés, főkönyvi nyilvántartások vezetése.
ab) Vevők analitikus nyilvántartása.
ac) Szállítók analitikus nyilvántartása.
ad) Tárgyi eszközök nyilvántartása, értékcsökkenés elszámolása
ae) Év végi zárás
Beszámoló összeállítása, elkészítése az Ügyfél jogállása szerint meghatározott formában:
ba) Mérleg elkészítése.
bb) Eredmény-kimutatás elkészítése.
bc) Kiegészítő melléklet elkészítése
Letétbehelyezés, közzététel (Számv.tv. IX. Fejezet)
Sajátos beszámolási kötelezettségek (Számv.tv. VII. Fejezet)
da) Előtársasági beszámoló elkészítése
db) Átalakulás számviteli feladatai
Az Ügyfél kizárólagos feladatkörébe tartozó számviteli feladatok
Számviteli bizonylatok kiállítása, befogadása, megőrzése.
Szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartásának vezetése
Házipénztár vezetése, pénzkezelés, nyilvántartás, kapcsolódó bejelentési kötelezettségek.
Készletnyilvántartás.
Leltározás.
Pénzügyi nyilvántartások vezetése.
Üzleti jelentés elkészítése, nonprofit szervezeteknél közhasznúsági jelentés elkészítése
Számviteli szabályzatok elkészítése, módosítása.
Könyvvizsgáló választása, megbízása kötelező könyvvizsgálat esetén.
A beszámolóban, a könyvviteli nyilvántartásokban szereplő adatok elemzése, a gazdasági döntéseket megalapozó következtetések levonása.
6.2. Adózási szolgáltatások
A Könyvelő Iroda feladatkörébe tartozó adózási szolgáltatások
adómegállapítás:
a) az Ügyfél aktuális adó-, adóelőleg-, adófeltöltési és járulékfizetési kötelezettsége összegének megállapítása az átadott számviteli bizonylatok feldolgozása alapján, és erről tájékoztatás az Ügyfél részére az adófizetési határidő előtt,
az állami adóhatósághoz benyújtandó adóbevallások elkészítése, benyújtása:
a) Havi bevallás (Art. 31.§/2/)
b) Áfa bevallás az Ügyfélre irányadó bevallási időszak szerint.
c) Társasági adóbevallás és kapcsolódó bevallásai.
d) Munkáltatói Szja bevallás.
e) Egyéb adók bevallása.
Önellenőrzés elkészítése, benyújtása
Adónyilvántartások vezetése:
a) Levont adók, járulékok nyilvántartása.
db) Áfa nyilvántartás vezetése.
Adatszolgáltatás:
a) Adóhatóság részére teljesítendő adatszolgáltatás.
b) NENYI adatszolgáltatás.
c) Magán-nyugdíjpénztári adatszolgáltatás.
d) Egyéb adó- és járulékfizetéssel kapcsolatos adatszolgáltatás.
Helyi adó bevallása:
a) Helyi iparűzési adó bevallása.
Adófolyószámla egyeztetés.
Közreműködés a könyvvizsgálat előkészítésében és lebonyolításában.
Az Ügyfél kizárólagos feladatkörébe tartozó adókötelezettségek
Bejelentési, változás-bejelentési kötelezettségek (Art. 16-23.§) – kivéve a foglalkoztatottak bejelentését,
Helyi adó bejelentkezés, bejelentés, változás-bejelentés.
Nyilatkozattétel,
Adófizetés és adóelőleg fizetés, beleértve a feltöltési kötelezettségeket is, járulékfizetés.
Bizonylat kiállítása és megőrzése,
Pénztárgéppel kapcsolatos kötelezettségek
Adólevonás, adóbeszedés,
Bankszámlanyitás.
Gépkocsihoz kapcsolódó nyilvántartások vezetése (pl. útnyilvántartás) j) Szokásos piaci ár nyilvántartása.
Adómentességhez, adókedvezményhez kapcsolódó nyilvántartások vezetése.
Egyszerűsített Foglalkoztatással kapcsolatos kötelezettségek teljesítése.
6.3. Bérügyviteli szolgáltatások
A Könyvelő Iroda feladatkörébe tartozó bérügyviteli szolgáltatások
Foglalkoztatottakra vonatkozó bejelentési, adatszolgáltatás kötelezettségek teljesítése
NAV bejelentések teljesítése.
Kilépő dolgozók iratainak, igazolásainak kiadása.
Bérszámfejtés: a bér-, jövedelem- és költségtérítés-elszámolás elkészítése.
Bérjegyzékek, kifizetési jegyzékek elkészítése.
A levont adók, járulékok nyilvántartása.
Adóigazolások elkészítése.
Bérfeladások elkészítése a könyvelés felé
Az Ügyfél kizárólagos feladatkörébe tartozó bérügyviteli feladatok
Munkaügyi nyilvántartások vezetése
Munkáltatói kötelezettségek teljesítése, intézkedések megtétele, munkaszerződések, felmondások írásba foglalása.
6.4. Kapcsolattartásra vonatkozó általános rendelkezések
Könyvelő Iroda az Ügyféllel történő kapcsolattartásra elsősorban az elektronikus kapcsolattartást részesíti előnyben. Személyes kapcsolattartásra csak a Könyvelő Iroda székhelyén vagy telephelyén van lehetőség, előre egyeztetett időpontban. A Könyvelő Iroda jogosult az időpontok egyoldalú megváltoztatására, amelyet legkésőbb 2 órával az időpontot megelőzően köteles az Ügyféllel közölni. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy munkaszüneti napokon és munkaidőn kívül a Könyvelő Iroda nem működik. Szerződő felek az e-mail, azonnali üzenetküldés útján történő kapcsolattartást is hatályosnak fogadják el egymás között.
A Könyvelő Iroda a természetes személy Ügyféllel ügyfélkapun, míg a jogi személy Ügyfél vonatkozásában cégkapun keresztül is jogosult a kapcsolatot tartani.
6.5. Állandó meghatalmazotti képviselet az adóhatóság előtt
A Könyvelő Iroda a Könyvelési Szerződés ilyen kikötése esetén az Art. rendelkezései szerint ellátja az Ügyfél állandó meghatalmazotti képviseletét az adóhatóság előtt az alábbi feltételekkel.
A Könyvelő Iroda jogosult az állandó meghatalmazást önállóan bejelenteni az adóhatóság részére, valamennyi ügycsoportra, vagy meghatározott ügycsoportokra az adott meghatalmazásban foglaltaknak megfelelően. A bejelentésről az adóhatóság értesíti az Ügyfelet. Csak meghatározott ügycsoportokra vonatkozó állandó meghatalmazás esetén a be nem jelentett ügycsoportokra vonatkozó kötelezettségek teljesítése az Ügyfél feladata és felelőssége.
Az állandó meghatalmazás bejelentésével a bejelentett kötelezettségekkel kapcsolatban a meghatalmazás, megbízás időtartama alatt a meghatalmazott, megbízott által elkövetett jogsértés miatt megállapított mulasztási bírság a Könyvelő Irodát terheli. Mentesül a mulasztási bírság alól, ha bizonyítja, hogy a bevallás, adatszolgáltatás tartalma az ő érdekkörén kívül eső okból hibás vagy hiányos, illetve a bevallási késedelem az ő érdekkörén kívül eső okra vezethető vissza. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Könyvelő Iroda jogosult az adóhatóság előtt saját felelőssége kimentésére, bizonyítékok előterjesztésére – és ez azzal a következménnyel járhat, hogy az adóhatóság a mulasztási bírságot az Ügyfél terhére állapítja meg. Az Ügyfélre így kiszabott mulasztási bírság nem hárítható vissza a Könyvelő Irodára.
Az Ügyfél köteles a Könyvelési Szerződésből eredő kötelezettségeit – iratátadás, adat és információ-szolgáltatást – akként teljesíteni, hogy a könyvelő iroda az állandó meghatalmazotti kötelezettségeit az adóhatóság felé határidőben teljesíteni tudja. Ha irat- és információszolgáltatás a határidőben nem volt teljeskörű – a határidőben a Könyvelő Iroda jogosult volt a rendelkezésre álló iratok, információk alapján eljárni. Az Ügyfél a saját mulasztására visszavezethető jogkövetkezményekért felel és ezek tekintetében Könyvelő Iroda kizárja felelősségét.
A Könyvelő Iroda jogosult az állandó meghatalmazásra vonatkozó megbízást az Ügyfél felé azonnali hatállyal írásban felmondani, egyidejűleg a megszűnését az adóhatóság felé önállóan bejelenteni, amennyiben az Ügyfél a Könyvelő Irodával fennálló bármely kötelezettségének – különösen, de nem kizárólagosan bizonylatok átadása, együttműködési kötelezettség, könyvelési díj fizetése – nem tesz eleget. Az állandó meghatalmazás megszűnésének adóhatósági bejelentésével az Ügyfélnek az állandó meghatalmazással érintett adókötelezettségeit magának kell teljesítenie, mulasztás esetén az adóhatóság a mulasztási bírságot az Ügyféllel szemben szabja ki. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy az állandó meghatalmazás megszűnésének adóhatósági bejelentésével a bejelentetett ügycsoportokban a Könyvelő Iroda szolgáltatási feladata és felelőssége az Ügyfél irányában is megszűnik. Az állandó meghatalmazás megszűnése és adóhatósági bejelentése nem érinti a felek közötti könyvelési szerződés fennállását. Amennyiben az Ügyfél a szerződéses kötelezettségeit teljesíti az állandó meghatalmazotti feladatok ellátására új megbízást adhat, amely a Könyvelő Iroda elfogadásával válik hatályossá.
A Felek közötti könyvelési szerződés megszűnése egyben az állandó meghatalmazás megszűnését is jelenti. A Könyvelő iroda a Könyvelési Szerződés megszűnésével jogosult az adóhatóság felé az állandó meghatalmazása megszűnésének önálló bejelentésére.
Nem minősül szerződésszegésnek, így a kártérítési felelősségét sem alapozza meg, ha a Könyvelő Iroda – a Könyvelési Szerződésben vagy az ÁSZF-ben kikötött jogával élve – az adóhatósági előtti állandó meghatalmazás visszavonja és megszűnését az adóhatóságnak bejelenti.
6.6. Eseti képviselet
A Könyvelő Iroda közreműködik az Ügyfél adóellenőrzésében, eseti megbízás alapján ellátja képviseletét az adóhatóság előtt a hatósági eljárásban.
6.7. Opcionális szolgáltatások
Csak a Könyvelési szerződés kifejezett kikötése esetén tartozik a Könyvelő Iroda feladat- és felelősségi körébe az Ügyfelet érintő alábbi szolgáltatások ellátása, kötelezettségek teljesítése különösen:
Jövedéki ügyek.
Vámügyek.
Külkereskedelmi szolgáltatások.
Fordítás, tolmácsolás.
Személyzeti tanácsadás (HR)
Szervezetfejlesztés
Befektetési tanácsadás
Minőségbiztosítás
Pályázatfigyelés, pályázatírás.
Hitelügyintézés.
Közbeszerzési tanácsadás.
Munkavédelmi kötelezettségek.
Foglalkozás-egészségügyi kötelezettségek.
Tűzvédelmi kötelezettségek.
Üzletnyitás-, telepengedélyezés, ÁNTSZ engedélyezése.
Környezetvédelmi kötelezettségek.
Statisztikai kötelezettségek teljesítése.
Nem képezi a jelen ÁSZF alapján megkötött Könyvelési Szerződés és szolgáltatás tárgyát az Ügyfél Társasági Szerződésében, Alapító Okiratában, Alapszabályában foglaltak betartása, továbbá Ügyfél anyagi-, pénzügyi-, gazdálkodási tevékenysége, tagsági-, alkalmazotti jövedelmeinek szétosztása, felhasználása, harmadik személyekkel szemben vállalt kötelezettségei, illetve ezekkel tartott kapcsolata és annak formája, érvényesítése, a munkáltatói jogok és kötelezettségek betartása, a vállalkozói díjak és árak képzése, alkalmazása, a kimenő számlák elkészítése, a számlázási, a nyugtaadási szabályok érvényesítése, a követelések behajtása. Ennek megfelelően a Könyvelő Iroda nem rendelkezik az Ügyfél anyagi- és pénzügyi eszközei felett. Nem képezi jelen az ÁSZF és a Könyvélési Szerződés tárgyát az Ügyfél vállalkozási/tevékenységi körén kívül álló, de azzal összefüggésben lévő, a vállalkozás tagjaival és alkalmazottaival, vagy azok más cégeivel kapcsolatos egyéb adókötelezettséggel, adatszolgáltatással járó feladatok elvégzése. Nem képezi az ÁSZF és a Könyvelési Szerződés és a szolgáltatás tárgyát az Ügyfél pénzügyi, banki átutalási bizonylatainak postázása, egyéb más előírt analitikus nyilvántartás vezetése, így különösen, de nem kizárólagosan értékpapír-nyilvántartás, elszámolási előlegek nyilvántartása, szigorú számadású bizonylatok nyilvántartása, (pl. nyugtatömbökről, számlákról), jövedéki nyilvántartás, gépkocsik útvonal-nyilvántartásának vezetése, árnyilvántartás készítése, tárgyieszköz-leltár készítése, stb.
Nem tartoznak a Könyvelő Iroda feladat- és felelősségi körébe az ügyvédi szolgáltatások: jogi tanácsadás, okiratok készítése, cégalapítás, bírósági képviselet stb.
6.8. A szolgáltatások teljesítési helye
A Könyvelő Iroda a szolgáltatásait a székhelyén, telephelyén teljesíti, az Ügyfél székhelyén, telephelyén rendszeres, folyamatos megjelenésre, szolgáltatásra nem köteles.
6.9. Kapcsolattartásra vonatkozó általános rendelkezések
Könyvelő Iroda az Ügyféllel történő kapcsolattartásra elsősorban az elektronikus kapcsolattartást részesíti előnyben. Személyes kapcsolattartásra csak a Könyvelő Iroda székhelyén vagy telephelyén van lehetőség, előre egyeztetett időpontban. A Könyvelő Iroda jogosult az időpontok egyoldalú megváltoztatására, amelyet legkésőbb 2 órával az időpontot megelőzően köteles az Ügyféllel közölni. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy munkaszüneti napokon és munkaidőn kívül a Könyvelő Iroda nem működik. Szerződő felek az e-mail, azonnali üzenetküldés útján történő kapcsolattartást is hatályosnak fogadják el egymás között.
A Könyvelő Iroda a természetes személy Ügyféllel ügyfélkapun, míg a jogi személy Ügyfél vonatkozásában cégkapun keresztül is jogosult a kapcsolatot tartani.
7. A SZÁMVITELI BIZONYLATOK FELDOLGOZÁSRA ÁTADÁSA, HATÁRIDŐK
A Könyvelő Iroda kizárólag az Ügyfél által átadott számviteli bizonylatokat dolgozza fel. Az iratok átadása elsősorban elektronikusan, a Könyvelői Iroda által biztosított felületen (acounto.com) lehetséges. Az Ügyfél a gazdasági tevékenysége során keletkezett valamennyi számviteli bizonylat határidőben történő hiánytalan átadására köteles. Az átadás elektronikusan történik, ennek hiányában az átadás helye a Könyvelő Iroda székhelye vagy telephelye a Felek által előzetesen megállapodott időpontban. Az Ügyfél szavatolja, hogy a Könyvelési Szerződés teljesítése során az általa szolgáltatandó számviteli bizonylatok, adatok, információk tartalma a valóságnak megfelelnek. Ha az Ügyfél egy gazdasági ügylethez tartozó összes számviteli bizonylatot, kapcsolódó szerződéseket, egyéb iratot nem adja át, a Könyvelő Iroda jogosult a rendelkezésére álló számviteli bizonylatok és adatok alapján eljárni és kizárja a felelősségét minden olyan igény tekintetében, ami abból ered, hogy Ügyfél nem teljesített vagy nem megfelelően teljesítette iratátadási kötelezettségét.
Számviteli bizonylatnak minősül minden olyan az Ügyfél, mint gazdálkodó által kiállított, készített, illetve a gazdálkodóval üzleti vagy egyéb kapcsolatban álló természetes személy vagy más gazdálkodó által kiállított, készített okmány (számla, szerződés, megállapodás, kimutatás, hitelintézeti bizonylat, bankkivonat, jogszabályi rendelkezés, egyéb ilyennek minősíthető irat) – függetlenül annak nyomdai vagy egyéb előállítási módjától -, amely a gazdasági esemény számviteli elszámolását (nyilvántartását) támasztja alá (Sztv. 166.§ (1) bekezdés).
Ha az Ügyfél a számviteli bizonylatokat papír alapon adja át, köteles azt rendszerezve, előkészítve – az átadásra kerülő egyes bizonylatok egyedi azonosítóit tartalmazó iratjegyzéken köteles átadni a Könyvelő Iroda részére. Az iratjegyzéken a Könyvelő Iroda iratok átvételére jogosult munkatársa aláírásával igazolja az ott feltüntetett számviteli bizonylatok átvételét. Az iratjegyzék kitöltése az Ügyfél feladata. Amennyiben az Ügyfél a tételes iratjegyzéket nem alkalmazza, őt terheli az átadás időpontjának és annak bizonyítása, hogy valamely számviteli bizonylat átadása a Könyvelő Iroda részére hiánytalanul megtörtént.
A számviteli bizonylatok előkészítéseaz Sztv. 9. § (2) bekezdése szerint egyszerűsített éves beszámoló készítésére kötelezett Ügyfél esetében – összerendezését és minden szükséges információt biztosító ide vonatkozó okmányokkal, szerződésekkel való felszereltségét jelenti. A nem kellően bizonylatolt gazdasági események, hiányzó iratok, okmányok és szerződések miatti hiányos, vagy téves könyvelésből adódó következményeket Ügyfél vállalja magára. A könyvelési bizonylatok egyértelmű azonosításában a Felek kötelesek együttműködni. A nem magyar, angol vagy német nyelven készült bizonylatok esetében az Ügyfél köteles annak tartalmi fordítását magyar nyelven feltüntetni és azt aláírásával igazolni. A Könyvelő Iroda előtt ismeretlen megállapodások, levelezések miatti helytelen értelmezésből és hiányos könyvelésből adódó következmények az Ügyfelet terhelik.
Az átadásra kerülő számviteli bizonylatok (könyvelési anyag) csoportosítása a következő
– Banki bizonylatok
– Pénztári (készpénzes) bizonylatok
– Vevőszámlák
– Szállítók számlái
– Vegyes (az előzőekhez nem tartozó) könyvelési bizonylatok
Késedelem esetén a Könyvelési Szerződésben meghatározott havi könyvelési díjra jelen ÁSZF rendelkezési alapján 0 % felár kerül felszámításra.
A bér- és jövedelem-elszámolás elvégzéséhez az Ügyfél gépi adatfeldolgozásra alkalmas elszámoló lapot ad havonta minden dolgozójáról a 6.8. pontban meghatározott határidőre. Ennek az adatszolgáltatásnak a helyes bérszámfejtéshez szükséges minden adatot tartalmaznia kell. Új dolgozó felvételét Ügyfél a felvételt követően azonnal munkaügyi felvételi lapon köteles közölni. E nélkül a Könyvelő Iroda csak hiányos bérjegyzéket, elszámolást és nyilvántartást tud készíteni, nem áll módjában a dolgozót az adóhivatalhoz bejelenteni. A hiányos elszámolás elkerülése érdekében a Könyvelő Iroda által tett intézkedések (telefon, fax, stb.) költségkihatásait az Ügyfél megtéríti.
A Könyvelő Iroda az Ügyfél által megadott költséghelyek vagy más gyűjtési szempontok szerinti bontásban havonta bérjegyzéket készít, a közölt költséghelyenként bérfeladást biztosít, a bérfizetéshez banki átutalást készít elő. A kilépő dolgozók részére az Ügyfél utasítása alapján a Könyvelő Iroda állítja ki a szükséges és előírt igazolásokat.
A számviteli bizonylatok átadásának határideje:
– Könyvelési bizonylatok határideje: a tárgyhónapot követő hónap 10. (tizedik) napja
– Bérszámfejtési bizonylatok határideje: a tárgyhónapot követő hónap 2. (második) napja.
– Táppénzes iratok átadási időpontja: a tárgyhónapot követő hónap 2. (második) napja.
– Év végi leltárak átadási időpontja: minden év január 20.-a
A 3 (három) napot meghaladó késedelmes, illetve hiányos átadás, vagy e szerződési pontban foglalt előírásaitól eltérő előkészítés és iratkezelés következményeiért, többletköltségekért az Ügyfelet terheli a felelősség.
Az Ügyfél a Könyvelő Iroda feladatkörébe tartozó szolgáltatások elvégzéséhez a számviteli bizonylatokon túl a feldolgozáshoz szükséges adatokat, információkat, tájékoztatásokat is biztosítja.
A Könyvelő Iroda kizárólag az Ügyfél által rendelkezésre bocsátott okmányok, iratok, felhasználásával végzi, mindenkor figyelemmel a rendelkezések pontos betartására. A munka elvégzése során az Ügyfél adhat utasításokat is, de ha azok szakszerűtlenek lennének a Könyvelő Iroda erre a tényre Ügyfelet figyelmeztetni köteles. Amennyiben a figyelmeztetés ellenére az Ügyfél ragaszkodik utasításához, vagy e szerződéstől eltérő eljárás alkalmazásához, úgy azt az elszámolás alapjául szolgáló bizonylaton köteles elrendelni. Amennyiben ragaszkodik kérése végrehajtásához, úgy a Könyvelő Iroda vagy felmondhatja e szerződést, vagy pedig eljárása az Ügyfél felelősségére és kárára történik. Az Ügyfél részéről utasításokat csak a társaság cégjegyzékbe bejegyzett képviselője adhat.
A Könyvelő Iroda a részére feldolgozásra átadott számlák, okmányok, bizonylatok, egyéb adatok helyességét csak és kizárólag számszaki és formai szempontból ellenőrizheti, tartalmi ellenőrzési joggal nem rendelkezik. A számviteli bizonylatok feldolgozásra való átadása előtt az Ügyfél köteles a bizonylatok alaki és tartalmi felülvizsgálatát elvégezni. Az átadás a Könyvelő Iroda felé igazolja, hogy az Ügyfél e kötelezettségének eleget tett, és az átadott számviteli bizonylatok feldolgozhatók. A számviteli bizonylatok tartalmi megfelelősségéért, hitelességéért az Ügyfél felel.
Nem minősül szerződésszegésnek, így a kártérítési felelősségét sem alapozza meg, ha a Könyvelő Iroda az esedékes átadási határidőben a számviteli bizonylatok feldolgozásra való átvételét az Ügyféltől – a Könyvelési Szerződésben, illetve az ÁSZF-ben kikötött jogával élve – megtagadja. Ez esetben a számviteli bizonylatok feldolgozásáról az Ügyfél maga köteles gondoskodni.
A Könyvelő Iroda a feldolgozásra átvett papír alapú számviteli bizonylatokat a feldolgozást követően visszaadja az Ügyfélnek. Amennyiben az Ügyfél a részére kiadandó iratok átvételéről tételes iratjegyzéket nem vesz fel, őt terheli annak bizonyítása, hogy meghatározott számviteli bizonylat, bevallás, szerződés egyéb irat kiadása, visszaadása részére nem történt meg.
Elektronikus úton történ átadás esetén az átadás időpontja az a nap, amikor az elektronikus küldemény a Könyvelő Iroda számítógépes rendszerébe megérkezik. Az Ügyfél felelősségi körébe tartozik az adattovábbítás biztonságának biztosítása. A Könyvelő Iroda nem felel azért, ha az elektronikusan továbbított adatok egyáltalán nem, hibásan, vagy sérülten érkeznek meg. Nem felel a Könyvelő Iroda azért, ha az internetes hálózat működése során a továbbított adatok jogosulatlan harmadik személyek javára esetlegesen ismertté válhatnak. A Könyvelő Iroda a saját rendszerén belül (acounto.com) megküldött iratokért felel. A Könyvelő Iroda nem felel a szolgáltatók rendszerében bekövetkezett üzemzavarokért.
8. AZ ÜGYFÉL JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI
Az Ügyfél kötelezettsége, hogy vállalkozását, szervezetét terhelő adókötelezettség esedékességi határideje előtt (ez az NAV által kezelt adók, társadalombiztosítási kötelezettségek vonatkozásában a tárgyhónapot követő hónap 12. és 20. napja.) személyesen intézkedjen a kötelezettségek pénzügyi rendezéséről.
Az Ügyfél kötelezettsége, hogy a vállalkozását érintő adatokban bekövetkező változásokról azonnal és írásban vagy elektronikus úton, a változás bekövetkeztétől számított legfeljebb 5 (öt) napon belül értesítse Könyvelő Irodát, hogy az a szükséges intézkedéseket időben megtehesse. Ilyen adatok például (nem teljes körűen): új bankszámla nyitása, régi bankszámla megszüntetése, a társasági szerződés módosítás, tisztségviselők változása, tag halála, kilépése, új tag belépése, új tevékenység bevezetése, telephely megnyitása, bezárása, stb. változások.
A Könyvelő Iroda az Ügyfél írásbeli vagy elektronikus úton megküldött kérése alapján, részére a könyvelt adatok bármelyikéről, azok csoportjáról, értékadatairól információt ad.
A Könyvelő Iroda által vezetett könyvelés ellenőrzésére, felülvizsgálatára az Ügyfél jogosult és köteles is egyben. A feltárt hibák rendezésére a Könyvelő Iroda soron kívül kötelezhető. Könyvelő Iroda a részére jelzett hibák kijavítását haladéktalanul, de legkésőbb a hibák bejelentésétől számított 5 (öt) napon belül megkezdi és a kijavításról írásban vagy elektronikus értesíti Ügyfél Könyvelési Szerződésben meghatározott kapcsolattartóját.
Az Ügyfél köteles gondoskodni a kötelező számviteli szabályzatok elkészítéséről. Amennyiben az Ügyfél nem rendelkezik saját számvitel-politikával, az Ügyfél külön megbízása és díjfizetése mellett a Könyvelő Iroda elkészíti külön a Felek által megállapított díjazás ellenében. Megbízás és Számviteli politika hiányában a Könyvelő Iroda a saját maga számlarendje szerint, a számviteli törvény előírásainak megfelelő módon végzi a könyvelést.
9. KAPCSOLATTARTÓK
Az Ügyfél a Könyvelési Szerződésben köteles megnevezni azon személyeket, akik a szerződés teljesítésében a képviseletében közreműködnek. A közreműködőkre a Könyvelő Iroda köteles elvégezni a törvényben azonosítási feladatokat. Utasítási joga csak az Ügyfél cégjegyzékbe bejegyzett képviselőjének, illetve az általa erre külön írásban meghatalmazott kapcsolattartónak van. A kapcsolattartók nyilatkozatait a Könyvelő Iroda az Ügyfél által tett nyilatkozatnak tekinti mindaddig, amíg a kapcsolattartói megbízás visszavonását az Ügyfél a Könyvelő Irodának be nem jelenti.
A Könyvelő Iroda részéről az Ügyféllel való kapcsolattartásra a Könyvelő Iroda munkatársai jogosultak. Érdemi döntésekre meghozatalára, adótanácsadásra csak a kijelölt munkatárs, illetve a Könyvelő Iroda vezetője jogosult. A kapcsolattartóval bármilyen formában: szóban, levélben, faxon, e-mailben – közölt értesítések, tájékoztatások az Ügyféllel közölt értesítésnek, tájékoztatásnak minősülnek. A Könyvelő Iroda korlátozás nélkül jogosult az Ügyfélre vonatkozó minden tájékoztatást, közlést bármely kapcsolattartónak megtenni.
Amennyiben az Ügyfél gazdasági társaság tagjai nem kapcsolattartók, és meghatalmazással sem rendelkeznek, a Könyvelő Iroda előtt a társaság ügyeiben nem járhatnak el, részükre tájékoztatást, iratbetekintést a Könyvelő Iroda csak az ügyvezető külön írásos meghatalmazása alapján adhat. Ugyanez irányadó minden más harmadik személy vonatkozásában – a törvényes jogkörben eljáró hatósági személyek kivételével.
10. AZ ÜGYFÉL DÍJFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGE
Az Ügyfél a Könyvelő Iroda szolgáltatásai ellenében a jelen ÁSZF-ben és a Könyvelési Szerződésben egyedileg meghatározott összegű díjfizetésre köteles figyelemmel az alábbi feltételekre.
A Könyvelő Iroda mindenkori díjszabásának meghatározására önállóan jogosult.
A Könyvelési Szerződésben a Felek havi átalánydíjban is megállapodhatnak.
A Könyvelő Iroda az általa teljesített tanácsadásról a ráfordított munkaórák feltüntetésével jogosult munkalapot kiállítani, amely a díjelszámolás alapja. Szóbeli tanácsadás során minden megkezdett óra 1 órának számít. A tanácsadási díj fizetési határideje a a számla kézhezvételétől számított 8 nap.
A Könyvelő Iroda a szolgáltatási díját évente jogosult egyoldalúan módosítani, figyelemmel az Ügyfél könyvelési anyagának mennyiségére, tételszámára, tevékenységének nagyságára, árbevételi és létszám adataira, a telephelyek számának változására, új tevékenység indítására, TB kifizetőhely létrehozására, megszüntetésére. Abban az esetben, ha az előző évhez képest a változás nem éri el, és nem haladja meg a 10 %-ot, a díjak csak az inflációs mértékkel növelhetők. Az egyoldalú díjnövelésről a Könyvelő Iroda az Ügyfelet írásban vagy elektronikus úton értesíteni köteles. Ha az Ügyfél az értesítéstől számított 15 napon belül írásban vagy e-mailben észrevételt nem tesz, kifogást nem emel, a változást részéről elfogadottnak kell tekinteni. Amennyiben az Ügyfél az egyoldalú szerződés módosítás következtében nem kívánja a Könyvelő Iroda szolgáltatásait igénybe venni, jogosult 30 napos határidővel a Könyvelő Irodával kötött Könyvelési Szerződést jelen ÁSZF-ben és a Könyvelési Szerződésben meghatározott feltételek szerint felmondani.
Felek tekintettel a fenti szolgáltatások folyamatos jellegére úgy állapodnak meg, hogy azok teljesítési időpontjául a tárgyhónapot követő hónapban kiállított számla fizetési határnapját fogadják el. A Könyvelő Iroda jogosult valamennyi szolgáltatását 8 napos fizetési határidővel számlázni. Késedelmes fizetés esetén az Ügyfél évi 20 % késedelmi kamatot köteles fizetni.
A Könyvelő Iroda a számlájának 30 napon túli késedelmes kiegyenlítése esetén jogosult az Ügyfél aktuálisan esedékes leadandó számviteli bizonylatainak feldolgozásra való átvételét megtagadni. A bizonylatok átvételének megtagadásával egyidejűleg a Könyvelő Iroda jogosult az adóhatóság felé fennálló állandó meghatalmazása azonnali hatályú felmondására is, és ez alapján egyidejűleg az állandó meghatalmazás megszűnésének egyoldalú bejelentésére az adóhatóság részére. A számviteli bizonylatok átvételének megtagadása esetén azok feldolgozásáról, és a folyamatos könyvviteli és adókötelezettségei teljesítéséről az Ügyfél maga köteles gondoskodni. Ha a hátralékos díjtartozást és késedelmi kamatát az Ügyfél nem egyenlíti ki a számla szerinti fizetési határidő követő 45. napot követően a Könyvelő Iroda jogosult a könyvelési szerződés azonnali hatályú megszüntetésére.
A Könyvelő Iroda az Ügyfél 45 napot meghaladó díjhátraléka esetén jogosult megkövetelni az Ügyféltől, hogy a hátralékos és a jövőben lejáró díjfizetésre nyújtson biztosítékot.
Az Ügyfél köteles a biztosíték nyújtásáról a Könyvelő Iroda felhívása esetén azonnal gondoskodni. A biztosíték nyújtásáig a Könyvelő Iroda jogosult az esedékes számviteli bizonylatok feldolgozásra való átvételét megtagadni, és az adóhatósági állandó meghatalmazását felmondani és ezt az adóhatóságnak azonnali hatállyal bejelenteni. A Könyvelő Iroda jogosult eldönteni – az Ügyfél lehetőségeit is figyelembe véve -, hogy milyen biztosítékot követel, s ezt milyen értékben fogadja el fedezetként. A Könyvelő Iroda követelésének biztosítására különösen az alábbi jogi biztosítékokat alkalmazhatja:
a) Óvadék
b) Készfizető kezesség
c) Vételi jog.
Óvadék
Ha a Könyvelő Iroda követelésének fedezetéül az Ügyfél vagy a javára kötelezettséget vállaló harmadik személy tulajdonában álló, és a Könyvelő Irodának átadott pénz, vagy értékpapír (óvadék) szolgál, az óvadék az Ügyfél Könyvelő Irodával szemben fennálló tartozásai, valamint e fizetési kötelezettség késedelmes teljesítése esetén járó késedelmi kamat és az esetleges végrehajtás vagy más a jogérvényesítéssel kapcsolatos költségek megfizetését biztosítja és az Ügyfél, illetve az óvadékot nyújtó harmadik személy hozzájárul ahhoz, hogy a Könyvelő Iroda az Ügyféllel szembeni követeléseit az óvadékból közvetlenül kielégítheti. Az óvadékba – ellenkező kikötés hiányában – beleszámít az óvadék haszna is. Az óvadék akkor szűnik meg, ha az Ügyfél a Könyvelő Irodával szemben bármilyen jogcímen fennálló tartozását és annak járulékait teljes egészében megfizette. A Könyvelő Iroda az óvadék megszűnésekor köteles azt az Ügyfélnek visszaadni.
Készfizető kezesség
A Könyvelő Iroda az Ügyfél tartozásai megfizetésének személyi biztosítékaként egy vagy több kezes állítását igényelheti. A kezes olyan nagykorú, cselekvőképes magánszemély, illetve olyan jogi személy, vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, gazdálkodó szervezet lehet, aki/amely az Ügyfél tartozásának (beleértve a járulékokat is) ismeretében, írásban vállalja, hogy az Ügyfél helyett esedékességkor képes és kész a tartozást (beleértve a járulékokat is) az Ügyfél helyett megfizetni, tekintet nélkül arra, hogy a Könyvelő Iroda az Ügyféltől a tartozást megkísérelte-e behajtani (készfizető kezesség). Amennyiben az Ügyfél esedékességkor nem teljesíti a Könyvelő Irodával szemben fennálló fizetési kötelezettségét a Könyvelő Iroda az Ügyfél értesítése nélkül jogosult a követelést a kezessel szemben érvényesíteni.
Vételi jog
A Könyvelő Iroda igényelheti, hogy az Ügyfél vagy biztosítékot nyújtó fél a vagyontárgyra eladóként kössön vele vagy az általa kijelölt személlyel vételi jogot alapító szerződést, amelynek alapján a Könyvelő Iroda jogosulttá válik arra, hogy a vagyontárgyat egyoldalú jognyilatkozattal a szerződésben meghatározott vételárért megszerezze. A Könyvelő Iroda vételi joga gyakorlására harmadik személyt is kijelölhet. A Könyvelő Iroda, vagy a vételi jog gyakorlására kijelölt harmadik személy a vételi jogot egyoldalú, az eladóhoz ajánlott levélként elküldött nyilatkozatával gyakorolhatja, a vételár megfizetése a vételi jogot alapító szerződésben foglaltak szerint és határidőben a Könyvelő Irodának, illetve a vételi jog gyakorlására kijelölt harmadik személynek az eladóval szembeni követelésébe való beszámítása mellett történik. A vagyontárgy tulajdonjoga a Könyvelő Iroda vagy a vételi jog gyakorlására kijelölt harmadik személy egyoldalú nyilatkozatának közlése napján, ingatlan esetében a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartási bejegyzésével száll át a Könyvelő Irodára, vagy a vételi jog gyakorlására kijelölt harmadik személyre.
11. ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT, SZEMÉLYES ADATOK VÉDELME
A Könyvelő Iroda a részére átadott vagy más módon a Könyvelő Iroda tudomására hozott, vagy bármely egyéb módon a Könyvelő Iroda tudomására jutott személyes adatokat az irányadó hatályos jogszabályokban foglalt rendelkezéseknek megfelelően, azokkal összhangban, bizalmasan kezeli, továbbá gondoskodik azok biztonságáról és megteszi mindazokat a technikai és szervezési intézkedéseket, valamint kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyeket az irányadó jogszabályok számára előírnak.
Ügyfél vállalja és biztosítja, hogy végrehajtja a – a tudomány és technológia állása és a megvalósítás költségei, továbbá az adatkezelés jellege, hatóköre, körülményei és céljai, valamint a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett, változó valószínűségű és súlyosságú kockázat figyelembevételével – megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket az adatbiztonság garantálása érdekében, illetve az irányadó jogszabályoknak – elsősorban a GDPR és Infotv. rendelkezéseinek – megfelelően kialakítja adatvédelmi szervezet- és eljárásrendszerét, ideértve többek között az adatvédelmi szabályzat és adatkezelési tájékoztatók elkészítését.
Könyvelő Iroda kizárja a felelősségét minden egyéb, az Ügyfél által végzett adatkezelés, adatfeldolgozás, adattovábbítás és egyéb adatkezelési művelet tekintetében.
Könyvelő Iroda rögzíti az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelet (a továbbiakban: „GDPR”) rendelkezéseire tekintettel, hogy a Könyvelő Iroda az Ügyfél adatfeldolgozójának minősül a Könyvelési Szerződés kereteiben ellátott feladatok tekintetében
11.1. Könyvelő Iroda, mint adatfeldolgozó általános jogai és kötelezettségei
Könyvelő Iroda biztosítja, hogy az adatfeldolgozói tevékenysége során megfelel a GDPR-ban foglalt követelményeknek, valamint vállalja az adatfeldolgozás során az alábbi kötelezettségek teljesítését:
a) az adatfeldolgozással érintett személyes adatokat kizárólag az Ügyfél, mint adatkezelő írásbeli utasításai alapján kezeli;
b) garantálja, hogy adatfeldolgozása során személyes adatra vonatkozóan sem végez az Ügyfél, mint adatkezelő írásbeli utasításán túl bármilyen műveletet;
c) kötelezettséget vállal arra, hogy csak olyan személy vesz részt személyesen az adatfeldolgozói tevékenység elvégzésében, aki titoktartási kötelezettség hatálya alatt áll;
d) kötelezettséget vállal arra, hogy adatfeldolgozói tevékenysége során megfelel a GDPR 32. cikkének, azaz csak és kizárólag olyan módon végzi tevékenységét, amely legalább azonos szintű biztonságot garantál a személyes adatok számára, mint ami az adatkezelő Adatvédelmi szabályzatában rögzítésre került;
e) vállalja, hogy úgy alakítja ki szervezetrendszerét és eljárásait, hogy támogassa az Ügyfelet, mint adatkezelőt az érintetti jogok biztosítása során;
f) vállalja, hogy úgy alakítja ki szervezetrendszerét és eljárásait, hogy támogassa az Ügyfelet, mint adatkezelőt az adatvédelmi incidenssel kapcsolatos jogszabályi előírások betartásában;
g) amennyiben a GDPR szerinti felügyeleti hatóság (NAIH) megkeresi, úgy köteles együttműködni a felügyeleti hatósággal, amely esetben kifogással nem élhet;
h) vállalja, hogy az Ügyfél, mint adatkezelő írásbeli megkeresése esetén 8 munkanapon belül rendelkezésére bocsát minden olyan információt, amely jelen adatfeldolgozói jogviszonyhoz tartozó kötelezettségek teljesítésének igazolásához szükségesek.
A Könyvelő Iroda, mint adatfeldolgozó jogosult további adatfeldolgozót (al-adatfeldolgozó) igénybe venni. A Könyvelő Irodaaz általa igénybe vett további adatfeldolgozó tevékenységéért és magatartásáért, úgy felel, mintha maga járt volna el. További adatfeldolgozó (al-adatfeldolgozó) igénybevétele esetén a Könyvelő Iroda köteles gondoskodni arról, hogy az igénybe vett közreműködő megfelelő titoktartási kötelezettséget vállaljon, illetve köteles vele al-adatfeldolgozói szerződést kötni.
A Könyvelési Szerződés megszűnésekor a Könyvelő Irodának és az általa igénybe vett közreműködőknek kötelessége haladéktalanul, de legkésőbb a Könyvelési Szerződés megszűnésének napján elszámolni a részükre rendelkezésre bocsátott adatokkal, dokumentumokkal. Kötelesek azokat az Ügyféllel történt előzetes írásbeli megállapodás alapján visszaadni az Ügyfélnek vagy az Ügyfél által kijelölt személynek, szervezetnek, illetve az Ügyfél előzetes írásbeli kérése szerint köteles gondoskodni azok, valamint másolataik törléséről, kivéve, ha közösségi vagy tagállami jog a személyes adatok tárolását írja elő számukra.
A Könyvelő Iroda adatvédelmi incidens esetén haladéktalanul intézkedik az incidens elhárítása és a kár megelőzése, elhárítása, csökkentése érdekében, illetve az esetleges incidens észlelését követően haladéktalanul tájékoztatja az Ügyfelet, ezen felül együttműködik vele az incidens kivizsgálása érdekében, valamint, ha az incidens nem esetileg következett be, hanem folyamatosan fennáll, szolgáltatásait felfüggeszti a további incidensek elkerülése érdekében.
A Könyvelő Iroda adatfeldolgozási tevékenységéért, amennyiben a tevékenységének ellátása során jelen szerződés előírásainak betartásával jár el, az Ügyfél úgy felel mintha maga járt volna el. Amennyiben a Könyvelő Iroda a tevékenységével kárt okoz az érintettnek vagy harmadik személynek, úgy az érintett vagy harmadik személy felé helytállási kötelesség az Ügyfelelt terheli. A Könyvelő Iroda kizárja felelősségét minden ilyen felmerülő igény tekintetében.
A Könyvelő Iroda és az Ügyfél a szerződés megsértéséből eredő, egymásnak okozott valamennyi vagyoni és nem vagyoni kárt a másik fél részére teljes mértékben kötelesek megtéríteni a Könyvelési Szerződésben meghatározottak szerint.
11.2. Ügyfél adatvédelemmel kapcsolatos általános jogai és kötelezettségei
Az Ügyfél köteles minden olyan adatkezelésével kapcsolatos szabályozó dokumentumán (így különösen, de nem kizárólagosan a GDPR 13. cikk szerinti tájékoztatón) a Könyvelő Irodát adatfeldolgozójaként feltüntetni, amely adatkezelések esetén adatfeldolgozójává válik a Könyvelő Iroda.
Amennyiben az Ügyfél ezt nem teszi meg, úgy az érintetti jogok megsértésével okozott károkért a Könyvelő Irodát felelősség nem terheli. Ügyfél köteles a GDPR 30. cikk (1) szerint az érintett adatkezelési tevékenységről nyilvántartást vezetni.
Ügyfél jelen ÁSZF elfogadásával kijelenti, hogy minden, általa kezelt személyes adatra nézve jogszerűen veheti igénybe a Könyvelő Iroda adatfeldolgozási tevékenységét. Amennyiben ezt a szabályt az Ügyfél megsérti és ezzel megsérti az adatvédelmi jogi előírásokat vagy bármely más féllel kötött jogviszonyát, az ebből eredő teljes felelősség az Ügyfelet terheli és a Könyvelő Iroda mentesül a felelősség alól.
11.3. Érintetti jogok biztosítása
Ügyfél, mint adatkezelő az általa kezelt személyes adatok tekintetében köteles biztosítani a GDPR III. fejezetébe foglalt érintetti jogokat. Ezen érintetti jogok biztosítása az Ügyfél kötelezettsége, az érintetti jogok gyakorlására irányuló kérését az érintett az Ügyfélnek nyújthatja be.
Amennyiben az érintett olyan jogával kíván élni, amely jog biztosításához szükséges a Könyvelő Iroda, mint adatfeldolgozó, úgy az Ügyfél megvizsgálja, hogy az érintetti jogérvényesítési igény vonatkozik-e olyan személyes adatra, amelynek az adatfeldolgozását a Könyvelő Iroda végzi, illetve a Könyvelő Iroda bevonása nélkül képes-e az érintetti jogot biztosítani.
Amennyiben az Ügyfél csak és kizárólag a Könyvelő Iroda bevonásával tudja az érintetti jogot biztosítani, úgy írásban megkeresést intéz a Könyvelő Irodához a konkrét érintetti jog megjelölésével és annak leírásával, hogy a Könyvelő Iroda milyen intézkedést köteles megtenni az érintetti jog biztosítása érdekében. Könyvelő Iroda a megkeresés kézhezvételét követően legfeljebb 5 munkanapon belül igazolható módon megteszi az Ügyfél által megjelölt intézkedést, kivéve, ha annak megvalósítása sértené a GDPR vagy a magyar adatvédelmi jogszabályok rendelkezéseit, ebben az esetben írásban felhívja erre az Ügyfél figyelmét.
Könyvelő Iroda adatkezelésére az Adatkezelési Tájékoztatója irányadó, amelyet Ügyfél a Könyvelési Szerződés és jelen ÁSZF rendelkezéstől függetlenül alapján külön megismert és elfogadott.
12. PÉNZMOSÁS ELLENI KÖTELEZETTSÉGEK TELJESÍTÉSE
A Könyvelő Irodát a könyvviteli és adótanácsadói szolgáltatása teljesítése körében a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvényben előírt kötelezettségek terhelik.
A Könyvelő Iroda az Ügyfél, a nevében eljáró személy, a meghatalmazottja, illetve a rendelkezésre jogosult személy ügyfél átvilágítását (személyazonosságának igazoló ellenőrzését és azonosítását) a törvényben írtak szerint köteles elvégezni. Az Ügyfél képviselője a szerződés aláírásával nyilatkozik, hogy a saját nevében jár el.
13. ÜZLETI TITOKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK
A Könyvelő Iroda és az Ügyfél, mint szerződő felek kölcsönösen üzleti titoknak tekintik a saját gazdasági tevékenységükhöz kapcsolódó – nem nyilvános – minden olyan tényt, információt, megoldást vagy adatot, amelynek nyilvánosságra hozatala, illetéktelenek által történő megszerzése vagy felhasználása a jogosult fél jogszerű pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekeit sértené vagy veszélyeztetné, és amelynek titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtette.
A Könyvelő Iroda az Ügyfélről rendelkezésére álló minden olyan – nem nyilvános – adatot, tényt, információt, amely az Ügyfél személyére, adataira, vagyoni helyzetére, üzleti tevékenységére, gazdálkodására, tulajdonosi, üzleti kapcsolataira, számláinak egyenlegére, forgalmára, ügyfelei, vevői, szállítói személyére, ezek címadataira, továbbá a Könyvelő Irodával kötött szerződésére vonatkozik üzleti titokként kezel. Természetes személyek ezen adatai vonatkozásában a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályok is alkalmazandók. A titoktartási kötelezettség – időbeli korlátozás nélkül – a Könyvelő Iroda minden vezetőjére, és alkalmazottjára, valamint mindazokra vonatkozik, akik az Ügyféllel kapcsolatos információkhoz a Könyvelő Iroda teljesítése során jutottak hozzá (alvállalkozó).
Az Ügyfél a Könyvelő Irodáról rendelkezésére álló minden – nem nyilvános – adatot, tényt, információt üzleti titokként köteles kezelni. Különösen vonatkozik ez a Könyvelő Iroda által alkalmazott eljárásrendre, szolgáltatási szabályokra, szabályzatokra, saját nyomtatványokra, és a Könyvelő Irodával megkötött szerződésre. A titoktartási kötelezettség – időbeli korlátozás nélkül – az Ügyfél minden vezetőjére, és alkalmazottjára, kapcsolattartójára, valamint mindazokra vonatkozik, akik a Könyvelő Irodával kapcsolatos információkhoz a teljesítése során jutottak hozzá.
Az üzleti titok megtartására kötelezett szerződő fél az üzleti titkot csak akkor adhatja ki harmadik személynek, ha a) az üzleti titok jogosultja, vagy kapcsolattartója teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan kéri, vagy erre felhatalmazást ad, vagy d) az üzleti titok jogosultjával szemben fennálló követelése eladásához, értékesítéséhez vagy lejárt követelése érvényesítéséhez ez szükséges, vagy e) külön jogszabály alapján előírja.
14. A KÖNYVELŐ IRODA FELELELŐSÉGE
A Könyvelő Iroda a szerződésben szolgáltatásai teljesítése során mindenkor a hatályos jogszabályok előírásai és a szakmai szabályok, szokások szerint, az Ügyfél érdekeinek – az adott körülmények között lehetséges – figyelembevételével, a tőle elvárható gondossággal jár el. A Könyvelő Iroda az általa feldolgozott alapbizonylatokból készített főkönyvi kivonatok, adóalap és adó számítások, kimutatások, bevallások számszaki helyességéért felelősséget vállal. Az e kötelezettségek megsértéséből eredő, az Ügyfélnek okozott károkért polgári jogi felelősséggel tartozik.
A Könyvelő Iroda érvényes felelősségbiztosítással rendelkezik, amelyet köteles az Ügyféllel kötött Könyvelési Szerződés fennállásáig megfelelően hatályában fenntartani.
Ha a Könyvelő Iroda alkalmazottja a munkaviszonyával összefüggésben az Ügyfélnek kárt okoz, munkáltatóként a Könyvelő Iroda felelős.
Amennyiben a Könyvelő Iroda a szolgáltatása teljesítése érdekében harmadik személy közreműködését veszi igénybe, az ő magatartásáért úgy felel, mintha maga járt volna el. Nem felel a Könyvelő Iroda, ha a közreműködő harmadik személyt az Ügyfél jelölte ki.
Adójogviszonyokban az Ügyfél kára alatt jellemzően az adóbírságot, mulasztási bírságot kell érteni. Nem minősül kárnak az Ügyfél terhére megállapított, megfizetett adóhiány.
A Könyvelő Iroda kártérítési felelőssége – vétkesség hiányában – nem áll fenn az olyan adózási kérdésekben, ahol a jogszabály szövege és az adóhatóság jogalkalmazási gyakorlata nem egyértelmű, jogbizonytalanság áll fenn, illetőleg e témakörökben gyakori, vagy csak kizárólag NAV állásfoglalások születnek.
A Könyvelő Iroda kártérítési felelőssége nem áll fenn azon könyvviteli, adó- és más jogszabályi kötelezettségek megsértése esetén, amelyekre a szerződéses szolgáltatási kötelezettsége nem terjed ki.
A Könyvelő Iroda kártérítési felelőssége nem áll fenn az Ügyfél által szolgáltatott, tartalmilag nem hiteles számviteli bizonylatok feldolgozásából eredő károkért. A Könyvelő Iroda nem felel a számviteli bizonylatként szolgáló okmányok eredetiségéért, érvényességéért és fordításáért, valamint az okmányokban említett áruk típusáért, mennyiségéért és minőségéért. A Könyvelő Iroda nem felel az olyan károkért, amelyek olyan ok miatt következnek be, amelynek az elhárítására vagy befolyásolására a Könyvelő Irodának nincs lehetősége.
A Könyvelő Iroda nem felelős azokért a károkért, amelyek abból keletkeznek, hogy az Ügyfél az adózási, számviteli szakkifejezéseket nem a mindenkori szakmai szokásoknak és szokványoknak megfelelően értelmezte, értette. A Könyvelő Iroda az Ügyfél kérésére a szakkifejezések értelmezésével kapcsolatos tájékoztatást megadja.
Az Ügyfél a kárigénye érvényesítésekor köteles a Könyvelő Iroda rendelkezésére bocsátani a kártérítési felelősség fennállását igazoló okiratokat. A Könyvelő Iroda ilyen kérése esetén az Ügyfél kárenyhítésként köteles igénybe venni az adóbírságot, mulasztási bírságot, jogkövetkezményt megállapító hatósági határozat elleni fellebbezési lehetőséget.
A Könyvelési Szerződésből eredő kártérítési követelés a kár bekövetkeztétől számított 1 éven belül elévül.
15. PANASZKEZELÉS
A Könyvelő Iroda panaszkezelési lehetőséget biztosít Ügyfél részére azzal, hogy Ügyfél nem minősül a Ptk. 8:1. § (1) bekezdésének 3. pontjában meghatározott fogyasztónak.
Amennyiben az Fgytv. rendelkezései alapján fogyasztónak minősülő vállalkozásnak minősül Ügyfél és bármilyen panasza vagy kifogása merül fel a Könyvelő Iroda által nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban, úgy a Ügyfél a fogyasztói jogvita bíróságon kívüli rendezése céljából eljárást kezdeményezhet a székhelye szerint illetékes békéltető testületnél, illetve a Könyvelő Iroda szerint illetékes szakmai kamara mellett működő békéltető testülethez is fordulhat, valamint jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelés bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Ptk., valamint a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény rendelkezései szerint. Ügyfél ekkor jogosult a székhelye alapján másik békéltető testülethez fordulni a fogyasztói jogvita rendezése érdekében.
Könyvelő Iroda egyéb esetekben a panaszkezelést székhelyén munkanapokon munkaidőben (9-17:30) biztosítja azzal, hogy személyes panaszkezelésre kizárólag előzetesen egyeztetett időpontban kerülhet sor. Szóbeli panaszt haladéktalanul kivizsgálásra kerül, és szükség szerint orvosolásra is, amennyiben a panasz jellege ezt megengedi. Ha a panasz kezelésével nem Ügyfél nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, akkor a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontodról haladéktalanul jegyzőkönyvet készül és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben átadásra kerül Ügyfél részére.
Könyvelő Iroda e-mail címére megküldött panasz esetén a panaszt a beérkezését követő harminc napon belül Könyvelő Iroda megvizsgálja és érdemben megválaszolja, továbbá intézkedik arról, hogy a válasz eljusson Ügyfélhez. Amennyiben a panasz elutasításra kerül, Könyvelő Iroda az álláspontjáról az elutasításra vonatkozó érdemi válaszában, indokolással együtt tájékoztatja Ügyfelet. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát Könyvelő Iroda öt évig megőrzi.
16. ÉRTESÍTÉSEK
A Könyvelő Iroda elektronikus kapcsolattartás tartja elsődlegesnek.
Az elektronikus úton küldött iratok (levelek, értesítések, nyilatkozatok) a Felek jogviszonyában a papíralapú iratok helyettesítésére szolgálnak, azokkal mindenben egyenértékűnek minősülnek.
Az elektronikusan elküldött nyilatkozatok írásban megtett nyilatkozatnak minősülnek.
Felek a jelen ÁSZF és a Könyvelési Szerződés vonatkozásában felmerülő összes értesítést írásban közlik egymással. Írásbelinek minősül a postai úton, az e-mailben és a személyes kézbesítő által megküldött kézbesítés, amelyet felek a Könyvelési Szerződésben meghatározott kapcsolattartó személy részére küldtek az alábbi rendelkezésekre figyelemmel:
Felek a kapcsolattartó személyeket minden esetben a Könyvelési Szerződésben határozzák meg és amennyiben a kapcsolttartó személyében vagy elérhetőségében bármilyen változás következik be, kötelesek haladéktalanul egymást a változás bekövetkezésétől számított 5 napon belül írásban értesíteni.
16.1.1. Postai úton történő kézbesítésre vonatkozó rendelkezések
Postai úton történő kézbesítés esetén a postai írásbeli értesítéseket közöltnek kell tekinteni, ha azt a címzettnek átvételi elismervénnyel bizonyíthatóan átadták, vagy a postára adást követő 5. napon, akkor is, ha a küldeményt a címzett székhelyére vagy a címzett által a Könyvelési Szerződésben meghatározott címére igazoltan (ajánlott-tértivevényes levél formájában) feladták és a kézbesítés a címzettnek az érdekkörében felmerült okból („nem kereste”, „elköltözött”, „ismeretlen” jelzés miatt) nem volt kézbesíthető, továbbá a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta.
16.1.2. Elektronikus úton történő kézbesítés
Jelen ÁSZF alapján az e-mail útján megküldött nyilatkozatok a küldést követő harmadik munkanapon kézbesítettnek tekintendők olvasási visszaigazolás hiányában, amennyiben nem merült fel az elektronikus kézbesítést meghiúsító akadály. Amennyiben olvasási visszaigazolás megküldésére kerül sor, akkor az e-mail útján küldött nyilatkozatok az olvasási visszaigazolás kézhezvételének napján tekinthetők kézbesítettnek.
16.1.3. Személyesen, illetve futárral történő kézbesítés
Személyesen, illetve futárral történő kézbesítés esetén kizárólag előzetes egyeztetést követően a jelen ÁSZF-ben, illetve a Könyvelési Szerződésben meghatározott kapcsolattartó személy részére átvételi elismervény vagy elektronikus eszköz segítségével történő átadás esetén elektronikus eszközön történő aláírás ellenében adhatóak át a megküldött iratok, dokumentumok. Amennyiben a kapcsolattartó személy nem érhető el, akkor az átadás érdekében ismételt egyeztetés szükséges. A második sikertelen átadási kísérletet követően a küldött dokumentum vagy irat kézbesítettnek tekinthető.
A Könyvelő Iroda az Ügyfél részére szóló írásbeli értesítéseket, nyilatkozatokat ajánlatokat és okmányokat, beleértve a számviteli bizonylatokat is – amennyiben azokat nem személyesen veszik át – postai úton arra a címre küldi meg, amelyet az Ügyfél megadott részére. A Könyvelő Iroda nem felel azért, ha a megadott név, cím pontatlansága, változása miatt vagy más, a Könyvelő Irodán kívül álló okból a kézbesítés elhúzódik, vagy eredménytelen.
Amennyiben az értesítés postai úton és elektronikus úton is megtörténik, akkor a korábban megtörtént értesítéshez fűződnek a joghatások. A Könyvelő Iroda jogosult úgy tekinteni, hogy az Ügyfél tudomásul vette és elfogadta az értesítésben foglaltakat, ha arra a közlést követő 10 napon belül nem érkezett észrevétel vagy kifogás.
Az Ügyfél és a Könyvelő Iroda közötti kapcsolattartás nyelve a magyar. Amennyiben az értesítés magyar nyelven és idegen nyelven is megküldésre kerül a másik fél részére, akkor a két verzió közötti bármely értelmezési eltérés esetén a magyar nyelvű verzió az irányadó. Az idegen nyelvű értesítésben használt fogalmak jelentését a szerződéssel és a magyar jogszabályokkal összhangban kell meghatározni.
17. A KÖNYVELÉSI SZERZŐDÉS FELMONDÁSA, MEGSZŰNÉSE
A Könyvelési Szerződés – az azonnali felmondás esetét kivéve – bármelyik fél által 30 napos felmondási határidővel írásban mondható fel (Rendes felmondás). Az Ügyfél felmondása esetén, amennyiben az Ügyfél azt a felmondásában (írásban) rögzíti, a Könyvelő Iroda köteles elvégezni azokat a halaszthatatlan, a felmondott szerződésből adódó olyan feladatokat, amelyekkel az Ügyfelet károsodástól menti meg. Díjazás nélküli munkavégzésre a Könyvelő Irodát a felmondás nem kötelezi.
Azonnali hatállyal felmondható a Könyvelési Szerződés, ha bármelyik fél a jelen ÁSZF-ben vagy a Könyvelési Szerződésben foglalt valamely lényeges kötelezettségét megszegi (ideértve különösen, de nem kizárólagosan a hosszabb fizetési késedelmet vagy a több alkalommal nem megfelelően átadott iratanyagokat). A Könyvelő Iroda jogosult a Könyvelési Szerződés azonnali hatályú felmondására, ha az Ügyfél a számviteli bizonylatok feldolgozásra való átadási kötelezettségét nem teljesíti, vagy a könyvelési díjat 60 napon túl sem fizette meg. A rendkívüli felmondás írásban hatályos.
A felmondással a Könyvelési Szerződés a jövőre nézve megszűnik. A megszűnés napja rendes felmondás esetén a felmondási idő utolsó napja, azonnali hatályú felmondás esetén a felmondás kézhezvételének a napja.
A Könyvelési Szerződés megszűnésével a Könyvelő Iroda adóhatóság előtti állandó meghatalmazása automatikusan megszűnik, amelyet bármelyik fél jogosult önállóan az adóhatóságnak bejelenteni.
A Könyvelési Szerződés megszűnése esetén az Ügyfél köteles a megszűnés napján a Könyvelő Iroda által birtokolt számviteli bizonylatait, iratait, okmányait személyesen, vagy meghatalmazottja útján a Könyvelő Iroda helyiségében átvenni és onnan elszállítani. Amennyiben az Ügyfél az iratok átvételére nem a Könyvelő Iroda által ellenjegyzett tételes iratjegyzéket vesz fel, úgy őt terheli annak bizonyítása, hogy valamely számviteli bizonylat, irat nem került kiadásra. Ha az Ügyfél a megszűnés napján az iratokat nem veszi át, a Könyvelő Iroda jogosult az Ügyfél részére az ő felelőssége és veszélyviselése mellett postai küldeményként feladni. Ezesetben az iratok kiadását a feladásról szóló postai irat igazolja.
A Könyvelési Szerződés megszűnése esetén a Könyvelő Iroda a könyvelési adatokat tartalmazó elektronikus adatállományokat, adatokat elektronikusan csak abban az esetben jogosult átadni, ha az Ügyfél igazolja, hogy rendelkezik a könyvelési szoftver felhasználó jogával. Egyébként a feldolgozott, elektronikusan tárolt adatokat a Könyvelő Iroda kinyomtatva, papíralapon adja át az Ügyfélnek. A Könyvelési Szerződés megszűnését követően a Könyvelő Irodát nem terheli a számítógépes adatállományok megőrzésének kötelezettsége.
A Könyvelési Szerződés bármely jogcímű megszűnése esetén a megszűnés napja által meghatározott adóév zárásával kapcsolatos könyvviteli és adókötelezettségek minden esetben az Ügyfelet terhelik.
18. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
Jelen ÁSZF-et az annak hatályba lépését követően létrejött jogviszonyokra kell teljeskörűen alkalmazni.
Jelen ÁSZF alapján Ügyfél hozzájárul, hogy Könyvelő Iroda a pénzforgalmi műveletekkel kapcsolatos csalások megelőzése, vizsgálata és feltárása érdekében az általa nyújtott tevékenység végzése során birtokába került, valamint az Ügyfél részére nyújtott szolgáltatások révén rendelkezésre álló adatokat kezelje és a jogszabályokban meghatározott hatóságok részére továbbítsa.
A Könyvelési Szerződés bármilyen módosítása kizárólag írásbeli alakban érvényes.
A Könyvelési Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a szolgáltatás tárgya szerint jelen ÁSZF és a Ptk. vállalkozási és megbízási szerződésekre vonatkozó szabályait kell alkalmazni.
A Felek a jelen ÁSZF-ből, illetve a Könyvelési Szerződésből eredő jogvitáik intézésére kikötik a Könyvelő Iroda székhelye szerinti Pécsi Járásbíróság, vagy Pécsi Törvényszék kizárólagos illetékességét, azzal, hogy bármilyen jogvita esetén annak békés, tárgyalásos úton történő rendezését kísérlik meg.
Az Ügyfél képviselője a Könyvelési Szerződés aláírásával igazolja, hogy az ÁFSZ tartalmát megismerte, elfogadta.
Amennyiben jelen ÁSZF, illetve a Könyvelési Szerződés valamely rendelkezése érvénytelen vagy érvénytelenné válik, úgy ez a rendelkezés az ÁSZF, illetve a Könyvelői Szerződés többi rendelkezését nem érinti.
Felek rögzítik, hogy jelen ÁSZF és a Könyvelési Szerződés együttesen képezi a Könyvelő Iroda és Ügyfél közötti jogviszony alapját és felülír minden, az ÁSZF elfogadását, illetve a Könyvelési Szerződés megkötését megelőzően azonos tárgyban egymással folytatott valamennyi tárgyalást, levelezést, megállapodást.
Még mindig segítségre van szükséged? Küldj nekünk üzenetet!
Ha további kérdésed van, kérjük, írj nekünk a [email protected] e-mail címre, vagy hívj minket a +36 20 6667299-es telefonszámon.