Alanyi adómentes (AAM) kisokos

Alanyi adómentes (AAM) kisokos

Tudtad, hogy az alanyi adómentes (AAM) keretbe nem minden bevétel számít bele? Az AAM kisokosunkkal segítünk eligazodni ezen a területen, illetve bemutatjuk az ÁFA körbe kerülés lehetséges formáit is! Nézzük is át, pontosan hogyan működik az AAM keret, és mire kell a leginkább figyelnünk!

I. Az AAM keretbe be nem számítandó bevételek – vezetői összefoglaló

A következő típusú árbevételek nem növelik AAM keretedet, 7+3 pontba összegezve. Ha valamelyik érint, az anyag második részében találod a részletes leírást az egyes esetekhez!

1, Tárgyi eszközként, immateriális jószágként, vagyoni értékű jogként használt termék és szolgáltatás értékesítése, 

2, Új közlekedési eszköz Unión belüli értékesítése

3, Új, vagy rendeltetésében, rendeltetési egységeinek számában megváltoztatott ingatlan(rész) értékesítése

4, Építési telek értékesítése (függetlenül annak korától)

5, A tevékenység közérdekű jellege miatti, bizonyos, ún. „tárgyi adómentes” bevételek (85.§ (1))

6, A tevékenység egyéb sajátos jellege miatti, bizonyos, ún. „tárgyi adómentes”, KIEGÉSZÍTŐ jellegű szolgáltatások ellenértékei (86.§ (1) a)-g)): itt lényeges kiemelni a kiegészítő jelleget!, (pl. biztosítási ügynök tevékenysége nem kiegészítő jellegű), 

7, Bizonyos mezőgazdasági bevételek (XIV. fejezet szerinti különös jogállású adózó esetén). 

8, A külföldön teljesült, Unión belüli távértékesítés

+1  Nincs szabályozva jogszabályban, de az a NAV-os gyakorlat, hogy a külföldön teljesített szolgáltatásnyújtások bevételei sem telítik a bevételi keretet (mert itt nem is AAM minőségükben járnak el, így a kapcsolódó input áfát is levonhatják). 

+2 Nincs szabályozva így, de indirekte: a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás előlegeként kapott összeg sem számít bele (még nincs teljesítés),

+3 Bizonyos támogatási, pályázati összegek, hitelek stb. (amik nem ellenértéknek minősülnek; ugyanígy a kaució, kötbér, kátrérítésként kapott bevételek)

 

II. Nézzük részleteiben!

1, Tárgyi eszközként, immateriális jószágként, vagyoni értékű jogként használt termék  és szolgáltatás értékesítése
A felsorolt formában értékesített termékek és szolgáltatások nem növelik alanyi adómentes kereted, azonban az értékesítés lehet mentes az adó alól, például  személygépkocsi esetében. Használt ingatlan esetében viszont külön szükséges vizsgálni az adókötelessé tételt.

2, Új közlekedési eszköz Unión belüli értékesítése

Mit jelent az új közlekedési eszköz az áfában?

Új közlekedési eszköz:

  1. a) szárazföldi közlekedési eszköz esetében azt a gépjárművet jelenti, amelynek beépített erőgépének hengerűrtartalma meghaladja a 48 cm3-t, vagy teljesítménye meghaladja a 7,2 kilowattot, feltéve, hogy az értékesítés teljesítésekor az első forgalomba helyezéstől számítva legfeljebb 6 hónap telt el, vagy az általa megtett távolságból legfeljebb 6000 kilométert tett meg;
  2. b) víziközlekedési eszköz esetében azt a járművet jelenti, amelynek hosszúsága meghaladja a 7,5 métert – kivéve: a nyílt tengeri forgalomban használt olyan járművet, amelyet kereskedelmi személyszállításra, egyéb kereskedelmi, ipari és halászati tevékenységre, valamint tengeri mentésre vagy segítségnyújtásra használnak, továbbá a partmenti halászati tevékenységre használt járművet is -, feltéve, hogy az értékesítés teljesítésekor az első forgalomba helyezéstől számítva legfeljebb 3 hónap telt el, vagy az általa hajózott órákból legfeljebb 100 órát hajózott;
  3. c) légiközlekedési eszköz esetében azt a járművet jelenti, amelynek teljes felszállási tömege meghaladja az 1550 kilogrammot – kivéve: azt a járművet, amelyet kizárólag vagy túlnyomó részben nemzetközi légikereskedelmi forgalomban részt vevő vállalkozás használ – feltéve, hogy az értékesítés teljesítésekor az első forgalomba helyezéstől számítva legfeljebb 3 hónap telt el, vagy az általa repült órákból legfeljebb 40 órát repült;

 

 3, Új, vagy rendeltetésében, rendeltetési egységeinek számában megváltoztatott ingatlan(rész) értékesítése

Mit értünk az új, vagy a rendeltetésében, rendeltetési egységeinek számában megváltoztatott ingatlan alatt az áfában?

Olyan ingatlant, amely

          első rendeltetésszerű használatbavétele még nem történt meg, vagy

          első rendeltetésszerű használatbavétele megtörtént, de a használatbavételi engedély véglegessé válása, vagy a használatbavétel tudomásulvétele, vagy az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti egyszerű bejelentés alapján épített lakóingatlan felépítésének megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítvány kiállítása és az értékesítés között még nem telt el 2 év, vagy

          első rendeltetésszerű használatbavétele megtörtént, de mint önálló rendeltetési egység rendeltetését vagy a rendeltetési egységeinek számát megváltoztatták, és az ezt igazoló hatósági bizonyítvány kiállítása és az értékesítés között még nem telt el 2 év,

 

4, Építési telek értékesítése (függetlenül annak korától)

 

5, A tevékenység közérdekű jellege miatti, bizonyos, ún. „tárgyi adómentes” bevételek (85.§ (1))

  1. a) az egyetemes postai szolgáltatás nyújtása;
  2. b) az a szolgáltatásnyújtás és az ahhoz szorosan kapcsolódó sérült- vagy betegápolás és sérült- vagy betegszállítás, valamint az azokhoz szorosan kapcsolódó termékértékesítés, amelyet humán-egészségügyi ellátás keretében közszolgáltató – ilyen minőségében – teljesít;
  3. c) az a szolgáltatásnyújtás és az ahhoz szorosan kapcsolódó sérült- vagy betegápolás, amelyet humán-egészségügyi – ideértve természetgyógyászatot is – tevékenységet végző – ilyen minőségében – teljesít;
  4. d) az emberi szövet, vér (ideértve a külön jogszabályban meghatározott labilis vérkészítményeket is), anyatej értékesítése, valamint az előzőekben felsorolt termékértékesítésekhez és az emberi szerv adományozásához szorosan kapcsolódó szolgáltatásnyújtás;
  5. e) az a szolgáltatásnyújtás és az ahhoz szorosan kapcsolódó termékértékesítés, amelyet humán fogorvosi, fogtechnikusi tevékenységet végző – ilyen minőségében – teljesít;
  6. f) az a szolgáltatásnyújtás – az étkeztetés kivételével, ha az ennek fejében járó ellenérték külön térítendő meg – és az ahhoz szorosan kapcsolódó termékértékesítés, amelyet szociális ellátás keretében közszolgáltató – ilyen minőségében – teljesít;
  7. g) az a szolgáltatásnyújtás – az étkeztetés kivételével, ha az ennek fejében járó ellenérték külön térítendő meg – és az ahhoz szorosan kapcsolódó termékértékesítés, amelyet gyermek- és ifjúságvédelem keretében közszolgáltató – ilyen minőségében – teljesít;
  8. h) az a szolgáltatásnyújtás – az étkeztetés kivételével, ha az ennek fejében járó ellenérték külön térítendő meg – és az ahhoz szorosan kapcsolódó termékértékesítés, amelyet bölcsődei ellátás keretében közszolgáltató – ilyen minőségében – teljesít;
  9. i) az a szolgáltatásnyújtás és az ahhoz szorosan kapcsolódó óvodai, diákotthoni és kollégiumi ellátás – az étkeztetés kivételével, ha az ennek fejében járó ellenérték külön térítendő meg -, valamint az azokhoz szorosan kapcsolódó termékértékesítés, amelyet a köznevelés, a szakképzés, illetve a felsőoktatás, továbbá a (2) bekezdésben meghatározott egyéb oktatás vagy képzés keretében a közszolgáltató, a köznevelési intézmény, a szakképző intézmény, a felsőoktatási intézmény, a felnőttképző, a szakképzésről szóló törvény szerinti akkreditált vizsgaközpont, ennek hiányában a szakmai vizsgát, illetve a képesítő vizsgát a szakképzésről szóló törvény szerint megszervező személy vagy – nemzetközi szerződés alapján – belföldön működő külföldi kulturális intézet – ilyen minőségében – teljesít;
  10. j) az a szolgáltatásnyújtás, amelyet óvodai, tanári, oktatói, nevelői tevékenységet végző – ilyen minőségében – teljesít a köznevelés, a szakképzés, illetve a felsőoktatás, továbbá a (2) bekezdésben meghatározott egyéb oktatás vagy képzés keretében, ideértve az előzőekben felsoroltakhoz kapcsolódó, óvodai, tanári, oktatói, nevelői tevékenységet végző által szervezett magánóraadást is;
  11. k) a bírósági vagy más hatósági nyilvántartásba bejegyzett, vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés kinyilvánítására, gyakorlására létrehozott jogi személy által személyzet rendelkezésre bocsátása a b), f), g), h) és i) pontokban említett tevékenységek ellátása, illetőleg lelki segély, gondozás céljából;
  12. l) a bírósági vagy más hatósági nyilvántartásba bejegyzett, alapszabállyal (alapító okirattal) és tagsággal rendelkező, alapszabálya (alapító okirata) szerint és ténylegesen is nyereségszerzésre nem törekvő személy, szervezet által a tagjainak teljesített olyan szolgáltatásnyújtás és az ahhoz szorosan kapcsolódó termékértékesítés
  13. la) amelynek kizárólagos vagyoni fedezete az alapszabállyal összhangban meghatározott, minden tagra kötelező tagsági díj, egyéb hozzájárulás, a kapott államháztartási támogatás és egyéb adomány, valamint a saját tevékenységből származó nyereség, amely a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint az adózás előtti eredményt csökkenti, és
  14. lb) amely a közös érdekeknek megfelelően társadalmi, politikai, munkavállalói vagy munkáltatói, illetőleg egyéb, szakmai érdekeket képviselő vagy azt védő, vallási vagy más lelkiismereti, hazafias, humanitárius, karitatív és hagyományőrző célokat szolgál;
  15. m) az a sportolással, testedzéssel kapcsolatos szolgáltatásnyújtás, amelyet közszolgáltató – ilyen minőségében – teljesít
  16. ma) természetes személynek, aki azt sportolása, testedzése érdekében veszi igénybe, vagy
  17. mb) olyan egyéb személy, szervezet részére, amely azt természetes személy javára történő közvetlen biztosítása érdekében veszi igénybe,

 kivéve az uszoda- és strandfürdő-szolgáltatást, a sportesemény megtekintését, valamint a sportolást, testedzést szolgáló ingatlan (ingatlanrész) bérbeadását;

  1. n) a népművészeti, népi iparművészeti és iparművészeti termékek kiállításának, vásárának és bemutatójának szervezése, rendezése és az ahhoz szorosan kapcsolódó, jogszabály által meghatározott minősítés szerint zsűriszámmal ellátott, egyedi vagy meghatározott példányszámban, nem ipari gyártástechnológiával előállított népművészeti, népi iparművészeti és iparművészeti termék értékesítése, amelyet közszolgáltató vagy népi iparművész minősítéssel rendelkező személy, szervezet – ilyen minőségében – teljesít;
  2. o)  a közszolgálati rádiós és audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtása, ide nem értve az annak keretében nyújtott kereskedelmi jellegű szolgáltatásokat;
  3. p) a közös cél elérése érdekében együttműködő közösség (a továbbiakban: együttműködő közösség) által a közös cél elérésére nyújtott szolgáltatás az együttműködő közösség tagjának, feltéve, hogy a következő feltételek teljesülnek:
  4. pa) az együttműködő közösség tagja nem adóalany, vagy a szolgáltatás igénybevétele során nem adóalanyi minőségében jár el, vagy
  5. pb) a szolgáltatás igénybevétele az együttműködő közösség adóalany tagjának kizárólag olyan, az a)–o) pont vagy a 86. § (1) bekezdése szerint mentes termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében történik, amelyhez kapcsolódóan az együttműködő közösség adóalany tagját adólevonási jog egészben vagy részben nem illeti meg, továbbá
  6. pc) az ellenérték, amelyet az együttműködő közösség kap vagy kapnia kell, nem több annál, mint a nála ezzel összefüggésben felmerült igazolt költség, valamint
  7. pd) az ellenérték göngyölített összege nem haladja meg azt a vagyoni hozzájárulást, amelyet az együttműködő közösség tagjának kell a közös cél elérése érdekében az együttműködő közösségnek rendelkezésre bocsátania.

 

6, Tárgyi adómentes kiegészítű jellegű szolgáltatások

A tevékenység egyéb sajátos jellege miatti, bizonyos, ún. „tárgyi adómentes”, KIEGÉSZÍTŐ jellegű szolgáltatások ellenértékei (86.§ (1) a)-g)): itt lényeges kiemelni a kiegészítő jelleget!, (pl. biztosítási ügynök tevékenysége nem kiegészítő jellegű), Pl. AAM EV biztosítási ügynöki tevékenységet végez, akkor ha ő ezt fő ügyletként, fő tevékenységként végzi, akkor ebben az esetben nem mondhatjuk azt, hogy ő kiegészítő jelleggel végzi ezt, és ez esetben az e tevékenységből származó bevétele beleszámít az értékhatárba.

  1. a) a biztosítási, viszontbiztosítási szolgáltatás nyújtása, ideértve a biztosítási alkusz és közvetítő által – ilyen minőségében – teljesített szolgáltatásnyújtást is, továbbá az életbiztosítási és a nem életbiztosítási ág elkülönült művelésére tevékenységi engedéllyel rendelkező, ugyanazon személyek, szervezetek többségi tulajdonában álló felek egymás közötti olyan szolgáltatás nyújtása, amely közvetlenül szükséges az egyik fél biztosítási, viszontbiztosítási szolgáltatásának nyújtásához, és az ellenérték, amelyet a másik fél kap vagy kapnia kell, nem több annál, mint a nála ezzel összefüggésben igazoltan felmerült költség;
  2. b) a hitel-, pénzkölcsön és egyéb, ilyen jogviszonyt megtestesítő szolgáltatás (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: hitel) nyújtása és közvetítése, valamint ezek hitelező általi kezelése;
  3. c) a hitel nyújtásához kapcsolódó vagy egyéb biztosítéki célú kötelezettség vállalása és közvetítése, valamint ezek hitelező általi kezelése;
  4. d) a folyó-, betét- és ügyfélszámlával, fizetéssel, átutalással, csekk-, egyéb pénzköveteléssel és pénzügyi eszközzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, ideértve ezek közvetítését is, kivéve magát a követelés (kinnlevőség) behajtását;
  5. e) a magyar és külföldi törvényes fizetőeszközzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, ideértve ezek közvetítését is, de ide nem értve az aranyból, ezüstből vagy más fémből készített érmekollekciót és a bankjegykollekciót, illetőleg ezek darabját, amelyeket szokásosan törvényes fizetőeszközként nem használnak, vagy amelyeknek egyébként numizmatikai értéke van;
  6. f) a jogi személyben, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben tulajdonosi (tagsági) jogviszonyt, valamint a hitelezési jogviszonyt megtestesítő vagyoni értékű jog átengedése és az ezekkel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, ideértve ezek közvetítését is, de ide nem értve az ilyen jogviszonyt megtestesítő, materializált értékpapír kezelését és őrzését;
  7. g) a befektetési alap és a kockázati tőkealap kezelése, a biztosítástechnikai tartalékok fedezetét képező eszközök portfólió-kezelése, valamint a magánnyugdíjpénztár, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár és a foglalkoztatói nyugdíj szolgáltató intézmény részére végzett portfólió-kezelés;

 

 7, Bizonyos mezőgazdasági bevételek

Bizonyos mezőgazdasági bevételek (XIV. fejezet szerinti különös jogállású adózó esetén). Kompenzációs felárra jogosult mg-i tevékenységet végző adózók. Tehát, ha van egy AAM őstermelő, aki be van jelentkezve a komp. felár alá (értékesítésekor), akkor a komp. felárra való jogosultság keretében történt értékesítései után kapott ellenértékek nem számítanak bele az értékhatárba. Tehát a felvásárlási jegyes értékesítéseket figyelmen kívül hagyjuk az értékhatár számításánál.

 

8, A külföldön teljesült, Unión belüli távértékesítés

Ezek jellemzően olyan bevételek, amelyeknek végső vevői, fogyasztói adószámmal nem rendelkező természetes személyek, melyek az eladó tagállamától eltérő tagállamban telepedtek le (ez a termék rendeltetésének a helye is), és az eladónak ebben a tagállamban (a fogyasztás helyén) nincs letelepedettsége.

Azonban, 10.000 eurós értékhatárig választható, hogy e bevételek teljesítési helye belföld legyen (azaz nem a rendeltetési tagállam, hanem Magyarország). Mivel belföldön alanyi adómentességet választottunk, ezért, ha 10.000 euróig élünk a választásunkkal, és belföldi teljesítési hellyel számlázzuk ezeket, akkor az beleszámít az AAM keretbe. 

9. +3 Jolly joker

+1  Nincs szabályozva jogszabályban, de az a NAV-os gyakorlat, hogy a külföldön teljesített szolgáltatásnyújtások bevételei sem telítik a bevételi keretet (mert itt nem is AAM minőségükben járnak el, így a kapcsolódó input áfát is levonhatják). 

+2 Nincs szabályozva így, de indirekte: a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás előlegeként kapott összeg sem számít bele (még nincs teljesítés),

+3 Bizonyos támogatási, pályázati összegek, hitelek stb. (amik nem ellenértéknek minősülnek; ugyanígy a kaució, kötbér, kátrérítés stb)

III. Hogyan kerülünk át alanyi adómentesből ÁFA körbe?

Amikor egy vállalkozás átlépi az alanyi adómentes keretet, azaz az éves nettó árbevétele meghaladja a 12 millió forintot, ezt követő bevételeire már nem alkalmazhatja az alanyi adómentességet, vagyis a számlázandó tételnek megfelelő áfa kulccsal (5%, 18% vagy 27%) növelt bruttó összeget kell a számlára írnia. Fontos tudni, hogy az alanyi adómentes kereted napra arányosított abban az esetben, ha vállalkozásod nem működött január 1-én! A szünetelés tartamával, az év közben való megszűnéssel, a keresőképtelenségi napokra jutó kieső időkkel stb. nem kell arányosan csökkenteni az AAM keret összegét. Ezen keretedet viszont kényelmesen követheted Acounto fiókodból. A keret átlépését be kell jelentenünk az adóhatóságnál, aki az adószámod kilencedik karakterét „1′-es számjegyről „2”-es számjegyre fogja módosítani, így jelezve az áfaköröd módosulását a partnereid felé.

Az áfakörbe való belépés után a vállalkozásnak ÁFA-t kell felszámítania a számláin, és az ÁFA-t meg kell fizetnie az adóhatóságnak. Fontos tudni, hogy az első számlát, és a számla teljesítési ideje alapján képzett sorrendben netto értékben átlépjük a 12 milliós (vagy időarányosan kisebb) keretet, már ÁFA-val növelt összeggel kell kiállítani. Emellett jogosulttá válik vállalkozásunk az áfa levonására is.

Fontos, hogy a vállalkozásnak a belépés időpontjától kezdve az ÁFA hatálya alá tartozó összes számláján szerepeltetnie kell az ÁFA-t, és az áfa bevallásokat is rendszeresen el kell készítenie és benyújtania az adóhatóságnak. Ez utóbbit természetesen az Acounto biztosítja :)

 

Reméljük részletes és kellően érthető volt ez a cikk az alanyi adómentes keret nyújtotta lehetőségek megfelelő kiaknázásához!
    Mi az EPR, azaz Kiterjesztett Gyártói Felelősség?

    Mi az EPR, azaz Kiterjesztett Gyártói Felelősség?

    Bizonyára hallottál róla, hogy 2023. július 01. napjától a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos bevallási és díjfizetési kötelezettségek, valamint az adatszolgáltatási kötelezettségek köre kibővül, egy teljesen új rendszerbe kerül, ezzel párhuzamosan a termékdíj-kötelezett termékek köre – az új hulladékgazdálkodási törekvések mentén – részben beépül és egységesül az EPR rendszerében. A következő anyagban összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat! 

    Miről szól a jogszabály?

    Az ide vonatkozó jogszabály, amely a kereskedők és gazdálkodók nagy tömegét érinti, 2023. július 01-jén lépett hatályba. Az új szabályozással a törvényalkotó a fenntartható és felelős („zöld”) gazdálkodás kockázatviselését próbálja kitágítani a termék teljes életciklusának folyamata alatt, emellett szeretné bevonni a vállalkozói szektor szélesebb körét a hulladéktermelés visszaszorításának pénzügyi felelősségvállalásába.
    Az új rendelet hatálya az ún. körforgásos termékek hulladékára és az ezekkel kapcsolatos tevékenységekre terjed ki.

    Körforgásos termékek: nyolc számjegyből álló azonosító számmal (körforgásos kód, röviden: KF kód) azonosított termékek. Listaszerűen lásd lentebb.

    #A nyolcjegyű KF kód felépítése a következő:

    AB
    1.1. és 2. karakterTermékáramot vagy az abból képződött hulladékot jelölő kód
    2.3. és 4. karakterAnyagáram kód
    3.5. és 6. karakterCsoport kód
    4.7. karakterKötelezettséget jelölő kód
    5.8. karakterSzármazáskód

    Legfrissebb információk

    Változás az eredeti jogalkotói szándékhoz képest, hogy a gyógyszerhulladéknak minősülő gyógyszerrel közvetlenül érintkező fogyasztói csomagolás mégsem kerül a rendelet hatálya alá.
    Szintén újdonság, hogy lesz önrevíziós lehetőség: a tárgyévre vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség adatai a következő év március 31. napjáig módosíthatóak lesznek a legújabb tervezetek szerint.
    Az új rendelet értelmében a körforgásos termék gyártójának kiterjesztett gyártói felelősségi kötelezettsége van, melyet a kijelölt koncessziós társaság (MOL Hulladékgazdálkodási Zrt; MOHU) útján tud teljesíteni. Lehetőség van azonban egyéni teljesítésre is.

    Kinek kell fizetnie?

    Ez a díjfizetési kötelezettség a körforgásos termék gyártó általi forgalomba hozatalával keletkezik főszabályként. A rendelet pontosan megfogalmazza, hogy mit minősít és mit nem minősít forgalomba hozatalnak, így pl. nem minősül ilyennek – azaz díjfizetési kötelezettség sem keletkezik – az apportálás; de forgalomba hozatalnak minősül pl. az első belföldi ingyenes vagy visszterhes átruházás, azonban ez alól kivételt képeznek a természetes személyek és karitatív tevékenységet folytató közhasznú szervezetek értékesítései is, így ezek mentesülnek az EPR kötelezettség alól).

    Mikor kell fizetni?

    A gyártó a díjat negyedévente, a koncessziós társaság által kiállított számla alapján, a számla kézhezvételétől számított 15 napon belül fizeti meg a koncessziós társaság részére.

    Nyilvántartásba vételi kötelezettség

    A gyártó a körforgásos termékkel végzett tevékenységének megkezdését megelőzően kérelmezi az Országos Hulladékgazdálkodási Hatóságnál a nyilvántartásba vételét, amelynek során nyilatkozik, hogy a kiterjesztett gyártói felelősségi kötelezettségeit kollektív teljesítés útján vagy egyéni teljesítés keretében teljesíti.

    Adatszolgáltatási kötelezettség

    A gyártó az általa forgalomba hozott körforgásos termékről egyéni teljesítés esetén a körforgásos termékek általa átvett, valamint a körforgásos termékekből képződött, általa átvett és kezelt hulladékok mennyiségéről KF kód szerint nyilvántartást vezet.
    A gyártó, a koncessziós társaság és a koncesszori alvállalkozó negyedévente, a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig az Országos Hulladékgazdálkodási Hatóság részére adatot szolgáltat.

    Jogkövetkezmények, szankciók

    Az Országos Hulladékgazdálkodási Hatóság jár el a kötelezettségek elmulasztásának ellenőrzésekor, aki hulladékgazdálkodási bírságot szabhat ki, ezt követően a díjköteles termékek forgalomba hozatalát is felfüggesztheti.

    Kettős adóztatás?

    Az EPR-hez kapcsolódó díjtétel és az ún. környezetvédelmi termékdíj nevű adótétel is tárgyát tekintve a hulladékkezelés problémaköréhez kapcsolódik, így július 1-től előfordulhatna a körforgásos termékek és a környezetvédelmi termékdíj-köteles termékek esetében a kettős adóztatás (kettős díjhatás). Ezt kizárván a jogalkotó az EPR rendszer díjtételével megengedi csökkenteni a környezetvédelmi termékdíj összegét azoknál a termékeknél, amelyek mindkét adónemben érintettek. Azaz, a július 1-től életbe lépő környezetvédelmi termékdíjra vonatkozó jogszabály-módosítás alapján csomagolószer esetén levonható a környezetvédelmi termékdíjból a csomagolószerből előállításra kerülő csomagolás után fizetendő EPR díj. E kérdést a termékdíjról szóló törvény átmeneti rendelkezései szabályozzák.

    Jogszabályi hivatkozások

    80/2023. (III. 14.) Korm. rendelet
    2011. évi LXXXV. törvény a környezetvédelmi termékdíjról 40.§

    Bővebb információ

    Bővebb információt az alábbi linkeken találhat:

    https://mohu.hu/nem-lakossagi-ugyfelek/kiterjesztett-gyartoi-felelosseg-epr 
    https://mohu.hu/lakossagnak 

    ¬¬*A körforgásos termékek listája
    1.1. csomagolások: a csomagolási kormányrendelet hatálya alá tartozó csomagolás;
    1.2. egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek közül az alábbiak:
    1.2.1. ételtároló edények, azaz ételtartók, például dobozok tetővel vagy anélkül, amelyek olyan ételek tárolására szolgálnak, amelyek:
    a) azonnal fogyaszthatók helyben vagy elvitelre,
    b) fogyasztása általában az edényből történik, valamint
    c) készételként fogyaszthatók, azaz további elkészítést, például főzést, forralást vagy melegítést nem igényelnek,
    beleértve például a gyorsételekhez vagy egyéb készételekhez használt ételtároló edényeket, kivéve az italtárolókat, tányérokat és tasakokat, valamint az ételt tartalmazó csomagolásokat;
    1.2.2. flexibilis anyagból készült zacskók vagy csomagolások olyan élelmiszerek tárolására, amelyeket a zacskóból vagy csomagolásból készételként történő azonnali fogyasztásra szánnak;
    1.2.3. legfeljebb három liter űrtartalmú italtárolók, vagyis folyadék tárolására használatos tárolók, például italpalackok, beleértve a kupakjukat és a fedelüket is, valamint a kompozit italcsomagolás, beleértve a kupakokat és a fedeleket is, kivéve azokat az üveg vagy fém italtárolókat, amelyeknek a kupakja vagy a fedele műanyagból készült;
    1.2.4. italtartó poharak, beleértve azok tetejét és fedelét;
    1.2.5. könnyű műanyag hordtasakok a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló, 1994. december 20-i 94/62/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikk 1c. pontjában meghatározottak szerint;
    1.2.6. nedves törlőkendők, azaz előre megnedvesített kozmetikai és háztartási törlőkendők;
    1.2.7. léggömbök, kivéve az ipari vagy más foglalkozásszerű felhasználásra szánt ballonokat, valamint a fogyasztók számára nem értékesített alkalmazásokat;
    1.2.8. dohánytermékek szűrővel, valamint azok a szűrők, amelyeket a dohánytermékekkel történő együttes használathoz hoznak forgalomba;
    1.2.9. halászeszközök;
    1.3. elektromos és elektronikus berendezések: az elektromos berendezések kormányrendelet hatálya alá tartozó elektromos és elektronikus berendezés;
    1.4. elemek és akkumulátorok: az elem és akkumulátor kormányrendelet hatálya alá tartozó elem és akkumulátor;
    1.5. gépjárművek: a hulladékká vált gépjárművekről szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó gépjármű;
    1.6. gumiabroncs:
    1.6.1. 4011 vámtarifaszám: új, gumi légabroncs;
    1.6.2. 4012 vámtarifaszám: újrafutózott vagy használt gumi légabroncs, a tömör vagy kisnyomású gumiabroncs értendő, a gumiabroncs-futófelület és gumiabroncs-tömlővédő szalag kivételével;
    1.7. irodai papír:
    1.7.1. ex. 4802 vámtarifaszám: nem bevont papír és karton írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra, és nem perforált lyukkártya- és lyukszalagpapír tekercsben vagy téglalap (beleértve a négyzet) alakú ívben, bármilyen méretben, a 4801 vagy a 4803 vtsz. alá tartozó papír kivételével; kézi merítésű papír és karton a végfelhasználó számára kiszerelve,
    kivéve: nem perforált lyukkártya- és lyukszalagpapír, kézi merítésű papír;
    1.7.2. ex. 4809 vámtarifaszám: kartonpapír, önmásolópapír és más másoló- vagy átírópapír, nyomtatott is (beleértve a sokszorosító stencilezéshez vagy az ofszet nyomólemezhez való bevont vagy impregnált papírt is) tekercsben vagy ívben;
    1.7.3. ex. 4810 vámtarifaszám: papír és karton egyik vagy mindkét oldalán kaolinnal (kínai agyaggal) vagy más szervetlen anyaggal bevonva, kötőanyag felhasználásával is, de más bevonat nélkül, felületileg színezett, díszített vagy nyomtatott is, tekercsben vagy téglalap (beleértve a négyzet) alakú ívben, bármilyen méretben írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra a végfelhasználó számára kiszerelve;
    1.7.4. ex. 4811 vámtarifaszám: papír, karton, cellulózvatta és cellulózszálból álló szövedék bevonva, impregnálva, borítva, felületileg színezve, díszítve vagy nyomtatva, tekercsben vagy téglalap (beleértve a négyzet) alakú ívben, bármilyen méretben a 4803, 4809 vagy 4810 vtsz. alá tartozók kivételével;
    1.7.5. ex. 4816 vámtarifaszám: karbonpapír, önmásolópapír és más másoló- vagy átírópapír (a 4809 vtsz. alá tartozók kivételével), a sokszorosító stencil- és az ofszet nyomólemezpapír dobozba kiszerelve is;
    1.7.6. 4819 60 vámtarifaszám és HR alszám: iratgyűjtő doboz, levéltartó doboz, tárolódoboz és hasonló cikk irodai, üzleti vagy hasonló célra;
    1.7.7. ex. 4820 vámtarifaszám: regiszter, üzleti könyv, jegyzetfüzet (notesz), megrendelőkönyv, orvosi vénytömb, írótömb, előjegyzési jegyzettömb, napló és hasonló termék, iskolai füzet, írómappa, iratrendező (cserélhető lapokkal vagy más), dosszié, iratborító, sokszorosított üzleti űrlap, karbon betétlapos tömb és más irodaszer papírból vagy kartonból; album, minták vagy gyűjtemények számára és könyvborító papírból vagy kartonból
    kivéve: a reklámhordozó papírnak minősülő termékeket, az üzleti könyv, a megrendelőkönyv, az orvosi vénytömb, az iskolai füzet és a könyvborító;
    1.8. reklámhordozó papír:
    1.8.1. ex. 48. Árucsoport: papír és karton; papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból készült áruk;
    1.8.2. ex. 49. Árucsoport: könyvek, újságok, képek és más nyomdaipari termékek;
    1.9. sütőolaj és -zsír:
    1.9.1. 1507 90 90 vámtarifaszám HR és KN alszám: más szójababolaj és frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva;
    1.9.2. 1509 40 00 vámtarifaszám HR és KN alszám: más szűz olívaolaj;
    1.9.3. 1511 90 99 vámtarifaszám HR és KN alszám: más pálmaolaj és frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva;
    1.9.4. ex. 1512 19 90 vámtarifaszám HR és KN alszám: más napraforgómag- vagy pórsáfránymagolaj és ezek frakciói (kivéve: műszaki vagy ipari felhasználásra);
    1.9.5. ex. 1514 19 90 vámtarifaszám HR és KN alszám: más olajrepce-, repce- vagy mustárolaj és ezek frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva (kivéve: műszaki vagy ipari felhasználásra);
    1.10. textiltermékek:
    1.10.1. 4203 ruházati árucikkek és ruházati tartozékok természetes vagy mesterséges bőrből;
    1.10.2. 4205 vámtarifaszám: más árucikk természetes vagy mesterséges bőrből;
    1.10.3. 4304 vámtarifaszám: műszőrme és ebből készült áru;
    1.10.4. 57. Árucsoport: szőnyegek és más textil padlóborítók;
    1.10.5. 61. Árucsoport: kötött vagy hurkolt ruházati cikkek, kellékek és tartozékok;
    1.10.6. 62. Árucsoport: ruházati cikkek, kellékek és tartozékok, a kötöttek vagy hurkoltak kivételével;
    1.10.7. 6301 vámtarifaszám: takaró és útitakaró;
    1.10.8. 6302 vámtarifaszám: ágynemű, asztalnemű, testápolási és konyhai textília;
    1.10.9. 6303 vámtarifaszám: függöny (beleértve a drapériát is) és belső vászonroló, ágyfüggöny;
    1.10.10. 6304 vámtarifaszám: más lakástextília, a 9404 vámtarifaszám alá tartozók kivételével;
    1.10.11. ex. 64. Árucsoport: lábbeli, lábszárvédő és hasonló áru (kivéve: lábbelirész);
    1.11. bútorok fából:
    1.11.1. 9401 41 00 vámtarifaszám, HR és KN alszám: ággyá átalakítható ülőbútor, a kerti ülőbútor vagy kempingfelszerelés kivételével;
    1.11.2. 9401 61 vámtarifaszám és HR alszám: más favázas ülőbútor;
    1.11.3. 9401 69 vámtarifaszám és HR alszám: más kárpitozatlan favázas ülőbútor;
    1.11.4. 9403 30 vámtarifaszám és HR alszám: hivatali fabútor;
    1.11.5. 9403 40 vámtarifaszám és HR alszám: fa konyhabútor;
    1.11.6. 9403 50 vámtarifaszám és HR alszám: fa hálószobabútor;
    1.11.7. 9403 60 vámtarifaszám és HR alszám: más fabútor.
    Az „ex” jelzéssel ellátott vámtarifaszámok alá tartozó termékek közül azok a körforgásos termékek, amelyek az 1. pont alatt meghatározott tárgyi hatály alá tartoznak, ide nem értve a megnevezésben kivételként megnevezett termékeket.

    Tavaszi Acounto frissítés: költség összesítő, új bankszámlák

    Tavaszi Acounto frissítés: költség összesítő, új bankszámlák

    Az Acounto legújabb fejlesztéseivel egyaránt kedvezünk ÁFA körös, tételes költségelszámoló és átalányadós ügyfeleink számára! Fejlesztettünk egy költségösszesítő felületet, 7 új bankszámla válik beköthetővé, valamint frissítettük az átalányadó kalkulációs modellünket. Tekintsük át a legújabb fejlesztéseket:

    Költségösszesítő

    Mind ÁFA körös, mind alanyi adómentes tételes költségelszámoló ügyfeleink számára hasznos fejlesztés a költségösszesítő, mely egy egységes felületet biztosít arra, hogy azonnal átlássuk, hogy minden számlánkat eljuttattuk-e a könyvelésre. A költségösszesítő használatáról egy rövid videót készítettünk.

    Ezek alapján reméljük mindannyian megtaláljátok az összes könyvelésre küldendő dokumentumot, illetve át tudjátok tekinteni az elszámolandó költségfileok listáját!

    Újabb bankszámlák

    A bankszámla bekötési lehetőségeket tovább bővítettük, így már támogatjuk az Erste Bank, MagNetBank, MKB, a Gránitbank és az ING számlákat is! Ezek mellett pedig Neteller és Stripe fiókodat is bekötheted! Bankszámlabekötési útmutatónkat itt találod.

    Átalányadó kalkuláció frissítés

    A 2023-as új jogszabályok szerinti átalányadó számítási logika szerinti kalkulált adatok megjelennek az átalányadózók fiókjában. Átalányadózók, ne feledjétek, adó-és járulékfizetési kötelezettségetek csak első negyedév végén jelentkezik, melynek befizetési határideje április 12. Ennek megfelelően az első értesítőt is csak április 10-én kapjátok.

    Természetesen nem állunk le a fejlesztésekkel, gőzerővel dolgozunk újabb és újabb funkciókon, hogy minél inkább elhozzuk számotokra a kényelmes könyvelés világát!

    Újdonsagok az Acountoban: cimkézés, párosítás, munkaügyi fejlesztések

    Újdonsagok az Acountoban: cimkézés, párosítás, munkaügyi fejlesztések

    Legújabb fejlesztéseinkkel már könnyen cimkézheted is feltöltéseidet, valamint bővültek a bér funkciók is! A post végén pedig betekintést mutatunk a következő release funkcióiba is!

    Bevételek, Költségek, Pénzforgalom menü

    A “Feltöltés” fület átalakítottuk, a tárgyhónap mellett most már lehetőség van a dokumentum címkézésére, illetve a “Bevétel” és “Költség” menüpontokban a megfelelő NAV számlával való összerendelésre is.

    Amennyiben a feltöltés során véletlenül rosszul állítottátok be a címkéket, tárgyidőszakot, NAV számlát, úgy azt mostantól lehetőségetek van módosítani, ha beléptek a dokumentum részleteit mutató nézetbe (dokumentum nevére kattintva).

    Bér menü

    • Az alkalmazotti profilban a “Kedvezmények” blokkban a családi kedvezményeknél a rendszer nem fogadta el a szóközt és az ékezeteket. Ez javításra került.
      Létrejött a “Szabadság” tab, ahol mostantól lehetőség van a munkavállalók szabadságadatainak rögzítésére.

    • Létrejött a “Betegszabadság, táppénz” tab, ahol mostantól lehetőség van a munkavállalók betegszabadság és táppénz adatainak rögzítésére. Kérjük ne felejtsétek el csatolni a betegszabadságot, táppénzt igazoló orvosi papírt a Bér menüben a “Dokumentumok” tabon, hiszen anélkül nem tudjuk azt figyelembe venni.

    • “Dokumentumok” tabon a feltöltést átalakítottuk. Mostantól minden feltöltött munkavállalói dokumentumhoz kötelezően jelöljétek a tárgyhónapot (pl: 2023-01), illetve lehetőségetek van címkét rendelni hozzá (pl: munkaszerződés, jelenléti ív, stb.)

    Cégprofil

    Cégetek, egyéni vállalkozásotok “Könyvelési adatai” között mostantól nemcsak rögzíteni tudjátok az aktuális adataitokat, már a változásokat is vezetni tudjátok, hiszen a megfelelő mezőknél lehetőség van az adózási adat tól – ig időpontjának beállítására a következő esetekben: ÁFA gyakoriság, pénzforgalmi ÁFA, AAM közösségi értékesítés, tárgyimentes tevékenység végzés).

     

    HAMAROSAN (várható frissítés legkésőbb február 28.)

    Ezen fejlesztéseken dolgozik jelenleg a csapat:

    Átalányadó kalkulátor

    A 2023-as új jogszabályok szerinti átalányadó számítási logika szerinti kalkulált adatok megjelennek az átalányadózók fiókjában, illetve a kalkulátort is frissítjük. Átalányadózók, ne feledjétek, adó és járulékfizetési kötelezettségetek csak első negyedév végén jelentkezik, melynek befizetési határideje április 12. Ennek megfelelően az első értesítőt is csak április 10-én kapjátok.

    Bevétel, Költség menü

    Hamarosan lehetőségetek nyílik arra, hogy egy “Összesítő” nevű tabon a NAV-tól érkező számla adatokat és a feltöltött dokumentum kapcsolatot lássátok és szerkesszétek, jelezve azt is, ha nem találjátok a számlát vagy nem kívánjátok elszámolni az adott költségszámlát.

    Cégprofil

    Az “Előfizetés” tabon március 1-től lehetőség lesz a bankkártyás fizetésre. Ha úgy döntesz, hogy ezt a fizetési módot választod, a bankkártya adatok megadását követően minden hónapban automatikusan fogjuk levonni a könyvelés havidíját a bankkártyádról. Ez esetben kérjük gondoskodj a megfelelő fedezetről. Felhívjuk kedves ügyfeleink figyelmét, hogy a bankkártyás fizetés beállítására technikai okok miatt minden hónapban csak 1-e és 5-e között van lehetőség!

    Munkaügyi változások 2023 – Mit hozott az új év a munkaügyben?

    Munkaügyi változások 2023 – Mit hozott az új év a munkaügyben?

    Összegyűjtöttünk a legfontosabb, gyakorlatban gyakran előforduló 2023-as munkaügyi, illetve bérszámfejtést érintő változásokat! Ellenőrizd, hogy biztosan ne maradj le semmiről!

    Összegezve

    Összességében elmondható, hogy az infláció nagyjábóli követése valósult meg a változásokkal, hatalmas földindulásszerű változást jelentő módosulás nem történt. Egyedüli nagyobb változás az átalányadózást érinti, melynek kalkulációja igencsak bonyolulttá vált.

    #Számok

    Nézzük a legfontosabb számokat!

    Minimálbér: bruttó 232 000 Ft

    Garantált bérminimum: bruttó 296 400 Ft

    #Egyszerűsített foglalkoztatás (EFO)

    Az egyszerűsített foglalkoztatásban a következő változások léptek életbe 2023.01.01-től:

    Szakképzetlen munkavállalók napi bérének minimuma: 9 070 Ft/nap (1 134 Ft/óra)

    Szakképzetlen munkavállalók mentesített keretösszege: 13 871 Ft/nap
    Szakképzett munkavállalók napi bérének minimuma: 11 864 Ft, 1 493 Ft Szakképzett munkavállalók mentesített keretösszege: 17 719 Ft/nap
    Nyereség adó keretösszeg: 21 340 Ft/nap (e felett 9% nyereségadó terheli a bért)

    További megjegyzések:

    • A pótlékok közül a folyamatos bejelentésnél a munkaidőkeret a napok száma szorozva 8.
    • Az e feletti rész az 50% túlórapótlékkal számítandó, műszakpótlék is csak ebben az esetben számolható (30% a műszakpótlék)
    • Egyéb éjjel végzett munkára az éjszakás pótlék (15%) a 22.00-06.00 közötti időre jár
    • Ünnepnapon végzett munkára 100% pótlék fizetendő.
    • A vasárnapi pótlék nem illeti meg, de adható magasabb napidíj.

     

    #Minimálbér változás néhány vonzata:

    Álláskeresési járadék maximuma: 10 670 Ft/nap
    GYED maximuma: 324 800 Ft (minimálbér kétszeresének a 70%-a)
    GYOD: 23 200 Ft/hó
    Diplomás GYED maximuma: 162 400 Ft (minimálbér 70%-a)
    Diplomás mesterképzés maximuma: 208 800 Ft (minimálbér 90%-a)
    CSED (ha nincs 120 nap folyamatos munkaviszony) és a táppénz maximuma: a minimálbér kétszeresének 30%-a.
    Súlyos fogyatékosság SZJA kedvezményének összege: 11 600.-Ft (minimálbér 5%-a).

    #Átalányadó göngyölítés

    Ebben a szekcióban az új, ún. göngyölítéses módszert mutatjuk be részletesebben, példán keresztül. Nézzük először, hogy mi változott. 2022. december 31-ig havi gyakorisággal kellett bevallani az átalányadózást alkalmazó egyéni vállalkozónak a járulék és szocho kötelezettségeit. Ez a szabály 2023-tól negyedéves gyakoriságúra változik, de csak az átalányadó estében (azaz a vállalkozói személyi jövedelemadó alanyok továbbra is havonta nyújtják be a 2358 jelű nyomtatványt).

    Hogy kell kiszámítani a havi járulék és szocho alapokat 2023-tól?

    Havi járulékalap = (Eddig megszerzett jövedelem – szja mentes jövedelem – korábbi időszakok tényleges járulékalapjai) / Biztosítotti jogviszonnyal érintett hónapok száma
    Havi szocho alap = (Eddig megszerzett jövedelem – szja mentes jövedelem – korábbi időszakok tényleges szocho alapjai) / Biztosítotti jogviszonnyal érintett hónapok száma
    Az így (tehát a göngyölítéses módszerrel) kiszámított havi járulék-, és szocho alapokat hasonlítjuk össze a minimálbér és garantált bérminimum 100% illetve 112,5%-ával, majd a magasabb érték alapján fizetjük az adókat.
    E változás leginkább a főfoglalkozású egyéni vállalkozót érinti, mert az ő esetére ír elő a törvény kötelezően fizetendő minimum járulék-, és szocho mértékeket. Mellékállású egyéni vállalkozó esetén szintén a fenti módszerrel kell számítani a havi alapokat, azonban ezeket nem kell összehasonlítani a minimálbérrel, mert a törvény itt nem rendeli alkalmazni a minimum-fizetendő járulékokat.
    Az új szabály az év során egyenlőtlenül, szezonálisan keletkező jövedelmek miatti egyenlőtlen adóteher-viselést hivatott valamelyest kisimítani és átlagolni negyedéves gyakoriságra ütemezett értékekkel.

    Nézzük meg konkrét számpéldán keresztül!

     

    Az első táblában egy főfoglalkozású, 40%-os költséghányaddal rendelkező egyéni vállalkozó éves bevétele látható, havi bontásban. A második táblán szemléltetjük az átalányadó 2022-es és az új, göngyölítéses szabályai (2023-as) alapján számított, fizetendő járulék és szocho különbségeit, az új módszer adóalapra és fizetendő közterhekre gyakorolt hatásait.

    Amit látni kell, hogy például az első negyedév kapcsán az új szabályok szerint számított havi járulék-, és szocho alapja a vállalkozónak 456.000 Ft. Ha ezt változatlan bevételi struktúrával, de még a régi (2022-es) adóalap-számítási szabályok szerint vizsgálnánk, akkor január hónapra 2.100.000 Ft lett volna a járulék-, és a szocho alapja (szemben a 456.000 Ft-os göngyölítéses adóalappal) a 3.500.000 Ft-os bevétel mellett. Február hónapban 600.000 Ft adóalappal szembesülhettünk volna a régi szabályok alapján, szemben a 456.000 Ft-os, új számítási mód alapján meghatározott, göngyölt járulékalapokkal. Míg március hónapban a 60.000 Ft-os jövedelemszint mellett a régi szabályok értelmében szintén megfizettük volna legalább a 200.000 Ft (minimálbér) után a tb. járulékot, és a 225.000 Ft (minimálbér 112,5%-a) után a szochot.

    A göngyölítéses szabály alapján megspórolt adóösszeg az év során: 565.510 Ft.

    Vegyük észre tehát, hogy a göngyölítéses szabály az átalányadózás adóterheinek egyenlőtlenségét hivatott enyhíteni egy bizonyos mértékig, negyedéves periódusokra bontva. A korábbi számítási módszerrel az volt a legtöbbek által nevesített probléma (melyen keresztül nem azonos teherviselést produkált), hogy azokban a hónapokban, ahol a jövedelem meghaladta a minimálbér és garantált bér szintjét, az ezekben a hónapokban megfizetett (minimálbérhez képesti) többletadókat semmilyen szinten és mértékben nem kompenzálta a rendszer azon hónapok javára, mely hónapokban a bevétel és a jövedelem közelítette a nulla szintet. Azaz, a nulla közeli bevételi szinttel jellemezhető hónapok esetén is, főfoglalkozású egyéni vállalkozóként volt járulék és szocho fizetési kötelezettségünk, a minimálbér vagy garantált bérminimum mint alsó határok alapján.

    Hozzátesszük, hogy a fenti számpéldák csupán szemléltetésre alkalmasak, célunk a két módszer közötti különbségek illusztrálása volt. Figyelmen kívül hagytuk pl. a keresőképtelenség idejére (táppénz) jutó kieső időket, a családi járulékkedvezmény mértékét, vagy az év közben kezdő vállalkozók időbeli arányosítását. Továbbá, ha más eloszlásban keletkeznek a bevételek az év során, ez tovább árnyalhatja a képet.

     

    Az jelen blogpostban közzétett információk, elemzések és következtetések tájékoztató jellegűek, és mivel mindenki egyedi, az egyedi adójogi, könyvelési helyzetedre nem tudunk tekintettel lenni. Így jelen blogon végzett tevékenységünk semmiképp nem tekinthető adó-, jogi-, vagy egyéb tanácsadásnak. A közölt adatok teljességéért, pontosságáért valamint aktualitásáért ezért nem tudunk felelősséget vállalni. Bővebb és pontosabb információkért kérjük, hogy keress minket ügyfélszolgálatunkon! Ha csupán a blogpostjaink alapján hozol üzleti döntéseket, az abból fakadó károkért, jogkövetkezményekért nem tudunk felelősséget vállalni. 

    Adóváltozások 2023 – Mit hozott az új év az adózásban?

    Adóváltozások 2023 – Mit hozott az új év az adózásban?

    Összegyűjtöttünk a legfontosabb gyakorlatban gyakran előforduló 2023-as adózási változásokat! Ellenőrizd, hogy biztosan ne maradj le semmiről!

    Összegezve

    Összességében elmondható, hogy számosságát tekintve inkább kevesebb mennyiségű, de nagyobb horderejű változásokat hozott a 2023-as év. Ezek egy része olyan változás, mely a mindennapi, kis-, és középvállalati méretű cégünk életét kevésbé befolyásolja (példaként említhető a kamatlevonási korlátozás, a kedvezményezett részesedéscsere, a globális minimumadó, vagy az elektromos töltőállomás beruházáshoz kapcsolódó adóalap-kedvezmény, de a transzferár nyilvántartás szigorodása is, hogy csak néhányat emeljünk ki).

    A két legszembetűnőbb és talán legszélesebb kört érintő változás az iparűzési adóban és az átalányadózásban keresendő. A továbbiakban igyekszünk körbejárni azokat a legfontosabb változásokat, melyek a gyakorlati életben – tapasztalataink szerint – a legtöbb ügyfelünket érintheti.

     

    #ÁFA

    Itt az új ingatlan áfatörvénybeli meghatározása változott meg, bővült ki az eddig megszokottakhoz képest, oly módon, hogy 2023-tól új ingatlannak minősül az adott ingatlan akkor is, ha annak első rendeltetésszerű használatbavétele még nem történt meg, vagy ugyan

    „az első rendeltetésszerű használatbavétele megtörtént, de mint önálló rendeltetési egység rendeltetését vagy a rendeltetési egységeinek számát megváltoztatták, és az ezt igazoló hatósági bizonyítvány kiállítása és az értékesítés között még nem telt el 2 év.”

    Lényegében az adott ingatlan funkcióváltásához kapcsolódó jelenséget ragadta meg a jogalkotó ezzel úgy, hogy a funkcióváltáson átesett ingatlan is az új ingatlan fogalmához vezet az áfában (ennek összes adójogi konzekvenciájával együtt – sorozatjellegű értékesítés, „tárgyi” adómentesség kérdése, kedvezményes áfa kulcs, alanyi adómentességi értékhatárba be nem számítandó ügyletek).
    Vagyis, az ingatlan rendeltetésében vagy rendeltetési egységeinek számában beálló változás az új ingatlan fogalmát adja meg nekünk, melynek 2 éven belüli értékesítése adóköteles, egyenes áfás, 27%-os vagy (lakóingatlan esetén) 5%-os (merthogy e kedvezményes kulcs érvényesíthetősége kitolódott 2024 év végéig) értékesítés lesz.

    Fordított adózás (FAD) esetkörei

    Két vetülete van a fordított adózás hatálya alá kerülő ügyletek fogalmi változásának:

    1. Egyrészt, az építési-szerelési és egyéb szerelési munka definíciójába immáron kifejezetten be kell érteni azt a fogalmi elemet is, melynek hatására az ingatlan rendeltetésváltással kapcsolatos folyamaton esik át – lásd fentebb, az új ingatlan fogalmának bővülésénél,
    2. Másrészt, korábban az volt a fordított adózás alkalmazásának egyik feltétele, hogy az adott, építési-szerelési/egyéb szerelési munkával létrehozott, átalakított ingatlan ÉPÍTÉSI hatósági engedély-köteles (…). No, ez az „építési” minőségjelző kikerült a törvényből, így bármilyen hatósági engedély szükségessége esetén fordított adózásról kell beszélnünk az adott építési-szerelési munka során (természetesen a további, a fordított adózás alkalmazhatóságának feltételei sérelme nélkül).

    Közösségi távértékesítés és import távértékesítés

    Bővült azon speciális ügyletek köre, melyek esetében egy alanyi adómentes vállalkozó nem járhat el ilyen (azaz alanyi adómentes) minőségében az ügyletben mint eladó fél. Vagyis, a Közösség belföldtől eltérő területén teljesített távértékesítés (azaz pl. nem adóalany természetes személy a vevő). Az ilyen ügyletek esetén tehát az eladó nem alanyi adómentesként jár el főszabály szerint, így az ezen értékesítésekhez kapcsolódó input (beszerzést terhelő) áfa levonásba helyezhető.

    Bár e rendelkezés a kihirdetés napját követő napon (2022. november 24-én) már hatályba lépett, és elviekben visszamenőleges hatállyal, 2022. január 01-től lehetett alkalmazni.

     

    #Iparűzési adó

    Az egyik legnagyobb újdonságot hozta el nekünk az idei évre ez az adónem, mégpedig azért, mert egy új, ún. egyszerűsített adóalap meghatározási mód került törvénybe iktatásra, ami szinte mindenkit érint. Korábban is volt egyszerűsített adóalap meghatározási mód a HIPA-ban, több is: az ún. 80%-os szabály, a KATA-sokra értelmezett tételes adóalap, a KIVA alanyokra testreszabott kedvezményes mód, illetve a korábbi átalányadósokra kitalált, szintén kedvezményes mód (120%-os szabály).
    Ezek közül csak a KIVA alanyokra értelmezett egyszerűsítés maradt meg, azaz a KIVA alap 120%-a az iparűzési adó alapja, ha a vállalkozó ezt választja az általános szabályok szerinti klasszikus számítási mód vagy az új egyszerűsített adóalap helyett.

    Milyen jellemzői vannak az új egyszerűsített adóalapnak?

    Nem kell bevallást benyújtani; független a jövedelemadókban választott adózási módtól (KATA, átalányadó, KIVA); Nem kell az adóalapot megosztani a települések között (településenként ennyi az adóalap); Egyszer kell évente adóelőleget fizetni; Nincs további adókedvezmény vagy mentesség; Bevételi korlátok átlépése esetén 2 éves (tárgyév + követő év) visszatérési tilalom, és általános szabályok szerint vagy KIVA szerint kell eljárni.

    Ki jogosult választani az új módszert?

    Újraíródott HIPA környezetben a kisvállalkozás fogalma a helyi adózásban. Vagyis, kisvállalkozó

    „az a vállalkozó, akinek/amelynek az adóévben – 12 hónapnál rövidebb adóév esetén napi arányosítással 12 hónapra számítva időarányosan – a bevétele nem haladja meg
    a) a 25 millió forintot,
    b) a 120 millió forintot, feltéve, hogy az adóévben a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint kizárólag kiskereskedelmi tevékenységet végző átalányadózónak minősül”.

    Azaz, 12 hónapnál rövidebb év esetén naptári napok alapján kell időarányosítani („felévesíteni”) a bevételt 12 hónapra (vegyük észre, hogy itt ellentétes a logika pl. az átalányadózás vagy alanyi adómentesség értékhatárával, ahol magát az értékhatárt csökkentjük le arányosan a működési napokra).

    Az adóbevallással egyidejűleg lehet nyilatkozat útján választani. Tehát annak az adóévnek az ötödik hónap utolsó napjáig kell bejelenteni, melyben ezt az adómegállapítási módot szeretnénk alkalmazni (pl. 2023-ra vonatkozó alkalmazás esetén 2023. május 31-ig).

    Hogy néznek ki a sávos adóalapok?

    #Átalányadózás

    Több területen is változtak az átalányadó számítási szabályai 2023-tól: egyrészt a minimálbér és garantált bérminimum növekedése miatt a havi (negyedéves) minimum járulék-, és szocho alapok nőttek főfoglalkozású átalányadózó egyéni vállalkozók esetében; másrészt az adóalapok kiszámítási módszere teljes mértékben átalakult. Sőt, az ide vonatkozó 2358-as jelű nyomtatványok bevallási rendje is módosult haviról negyedévesre.

    Nézzük az új, ún. göngyölítéses szabályt az átalányadóban.

    Bár az adóalapokat negyedéves gyakorisággal kell bevallani, mégis havi rendszerességgel kell megállapítani a tényleges járulék és szocho alapokat, összevetve az új, göngyölítéses módszer alapján számított adóalapot a minimálbér és garantált bérminimum havi nagyságával.

    A havi járulékalap egy arányszám, melyben a számláló: az aktuális negyedévben és a megelőző negyedévekben megszerzett személyi jövedelemadó-köteles átalányban megállapított jövedelem és a megelőző negyedévek tényleges járulékalapjainak a különbözete. Míg a nevező: biztosított hónapok száma.

    A havi szocho alap szintén egy arányszám, melyben a számláló: az aktuális negyedévben és a megelőző negyedévekben megszerzett személyi jövedelemadó-köteles átalányban megállapított jövedelem és a megelőző negyedévek tényleges szocho alapjainak különbözete. Míg a nevező: biztosított hónapok száma.

    Az így képzett arányszámokat (azaz a göngyölítéses szabály alapján számolt járulékalapokat) össze kell vetni a minimálbér és garantált bérminimum 100% illetve 112,5% értékeivel, majd a nagyobb lesz a tényleges járulék-, és szocho alap.

    A minimálbérek 2023-as növekedésével az átalányadó bevételi értékhatára is növekedett, rendre (40%-os és 80%-os költséghányadok esetén): 27.840.000 Ft-ra és (90%-os költséghányad estén): 139.200.000 Ft-ra.
    Az szja mentes jövedelmi határ 1.392.000 Ft (az éves minimálbér fele) 2023-ban, ami 40%-os költséghányad esetén 2.320.000 Ft bevételt jelent, 80%-os esetben 6.960.000 Ft-ot, míg 90%-os esetben, azaz kizárólag kiskereskedelmi tevékenység esetén 13.920.000 Ft-ot jelent.

    2023. január 01-től megszűnt az átalányadózás választására irányuló azon feltétel, mely a megelőző adóévben elért bevételre vonatkozott, így az átalányadó választásakor az elmúlt év bevételadatait már nem kell figyelembe venni! És jó hír, hogy a korábbi, négy éves visszatérési tilalom helyett egy évvel számolhat az a vállalkozó, aki valamilyen okból kiesett az átalányadózás hatálya alól (ő tárgyévben, és az azt követő egy évben nem léphet vissza alá).

    Az átalányadózás változásairól, az új göngyölítéses szabályról konkrét számpéldákon keresztül következő cikkünkben írunk részletesebben.

     

    #+1: SZJA

    Végül nézzük meg a leglényegesebb személyi jövedelemadó változásokat.
    Két fontos módosításra érdemes felhívni a figyelmet: egyrészt a SZÉP-kártya juttatás mint cafeteria elem úgy módosult, hogy a belső zsebek (alszámlák) megszűnnek, így a rekreációs keret tetszőlegesen, bármilyen arányban felhasználható a különböző célokra. Fontos, hogy az éves keretösszeg (450.000 Ft) és az adóterhelés nem változott.

    Másik nagy változás, hogy ismét tovább bővült az szja mentességek köre:
    2023. január 01-től nem kell szja-t fizetnie annak a 25. életévét betöltött fiatal anyának, aki 30 év alatti, és vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére vagy magzatára tekintettel a családi kedvezményre való jogosultsága 2022. december 31-e után nyílik meg, vagy magzata esetében 2022-ben vált jogosulttá a családi kedvezményre, de gyermeke 2023-ban születik meg.
    A kedvezmény mértéke havonta legfeljebb a KSH által közölt, tárgyévet megelőző év július havi bruttó átlagkereset összegével egyenlő (2023-ban havonta 499.952 Ft).

    Alábbi jövedelmekre érvényesíthető a kedvezmény: nem önálló tevékenység jövedelmei (pl. munkabér), önálló tevékenységből származó jövedelmek közül például: átalányban megállapított jövedelem, vállalkozói kivét, megbízási díj.

    A kedvezmény legfeljebb annak az évnek az utolsó jogosultsági hónapjáig érvényesíthető, amely évben a fiatal anya betölti a 30. életévét; sorrendiségét tekintve pedig a kedvezmények hierarchiájában a harmadik helyet foglalja el, azaz a négy vagy több gyermeket nevelő anyák és a 25 év alatti fiatalok kedvezménye után érvényesíthető.

     

    Az jelen blogpostban közzétett információk, elemzések és következtetések tájékoztató jellegűek, és mivel mindenki egyedi, az egyedi adójogi, könyvelési helyzetedre nem tudunk tekintettel lenni. Így jelen blogon végzett tevékenységünk semmiképp nem tekinthető adó-, jogi-, vagy egyéb tanácsadásnak. A közölt adatok teljességéért, pontosságáért valamint aktualitásáért ezért nem tudunk felelősséget vállalni. Bővebb és pontosabb információkért kérjük, hogy keress minket ügyfélszolgálatunkon! Ha csupán a blogpostjaink alapján hozol üzleti döntéseket, az abból fakadó károkért, jogkövetkezményekért nem tudunk felelősséget vállalni.